Vannak olyan orvostechnikai eszközök, melyekre minden embernek szüksége lehet. A mostani helyzetben különösképpen igaz ez, amikor sok vizsgálatra el sem tudunk jutni. A legjobb, amit tehetünk, ha otthonunk biztonságában monitorozzuk az állapotunkat. Ezeknek az eszközöknek egy része akkor is nagyon hasznos lehet, ha betöltöttük az 50. évünket és szeretnénk tudni, hogy minden rendben van a súlyunkkal, a vérnyomásunkkal és a vércukorszintünkkel.
A cikkben néhány olyan eszközt sorolunk fel, melyeknek nagy hasznát vehetjük, ha beszerezzük, és rendszeresen vizsgáljuk magunkat, hogy aztán megnyugodjunk, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Az első ilyen eszköz, amire szükségünk lehet nem más, mint a vérnyomásmérő. Ahogy öregszünk, egyre nagyobb az esély a magas vérnyomás kialakulására, ami veszélyes és alattomos betegség, ugyanis hosszú évekig nem okoz semmilyen tünetet, vagy csak olyan alig észrevehető jeleket produkál, melyeket nem vesszük komolyan. A kezeletlen magas vérnyomás azonban szív- és érrendszeri betegségek okozója is lehet, így jól tesszük, ha vásárolunk egy remek vérnyomásmérőt.
Milyen ételeket kerüljünk el, ha magas a vérnyomásunk? Leginkább a túlságosan fűszeres, zsíros és magas szénhidráttartalmú fogásokat, és ne fogyasszunk gyorséttermi ételeket, illetve feldolgozott élelmiszereket sem.
A vércukorszintmérő egy alap eszköz kell, hogy legyen minden olyan embernek, akik cukorbetegségben vagy inzulinrezisztenciában szenved, hiszen ezzel az eszközzel nyomon lehet követni a vércukorszint változásait és ennek megfelelően figyelemmel kísérhetjük az aktuális egészségi állapotunkat, és ha szükséges, változtathatunk az étrendünkön és az életmódunkon.
Milyen ételeket fogyasszunk, ha magas a vércukorszintünk? Főként zöld leveles zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonákat, magas rosttartalmú táplálékokat, babot, borsót, fokhagymát.
A digitális hőmérő is nagyon fontos, hiszen megfázás és influenza esetén azonnal megmérhetjük a lázunkat, így tudni fogjuk, hogy láz esetén mit mondjunk az orvosnak, milyen gyógyszereket szedjünk, milyen kezeléseket alkalmazzunk, amelyek gyors enyhülést és gyógyulást hozhatnak.
A testsúly ellenőrzésére jó, ha van otthon egy mérleg. A mai modern mérlegekkel már a BMI-indexet is mérhetünk. Ez alapján tudni fogjuk, hogy szükségünk van-e életmódváltásra vagy diétára. Az általános egészségi állapot fenntartásához az ideális testsúly is hozzátartozik, amelyet egészséges táplálkozással és rendszeres testmozgással érhetünk el.