Az arcidegbénulás okai

Megkülönböztetünk perifériás és centrális arcideggyulladást. A perifériás arcidegbénulás során az egyik arcfél mimikai izmainál működésbeli zavar lép fel. Ilyen perifériás arcidegbénulás lehet például a Bell-féle parézis, amelynél egy kiemelkedő tünet van, a fül mögötti fájdalom, amely a bénulás előtti napokban jelentkezik. A centrális típusú arcideggyulladásnál valamilyen komolyabb probléma húzódik meg a háttérben. Ez lehet stroke vagy éppen daganat. Arcideggyulladást kiválthat még olyan baleset, amely idegsérüléssel jár együtt, de oka lehet például mumpsz, herpesz szimplex, Lyme-kór, krónikus középfül- és fültőmirigy-gyulladás, szklerózis multiplex, anyagcserezavar vagy arcidegdaganat miatt bekövetkező idegkárosodás.

A tünetek megjelenése előtt tehát a fül mögötti rész kezd el fájni, majd hirtelen egyik percről a másikra a tünetek is megjelennek. Az arc egyik fele kisimul és kifejezéstelenné válik. A homlok ráncai „eltűnnek”, a beteg képtelen lesz azt ráncolni. Mivel a szemét nem tudja behunyni, ezért a szeme könnyen kiszáradhat, amely a szem károsodását okozhatja, de akár még teljes látásvesztéshez is vezethet. A kezelés során ezért gyakran műkönnyet vagy szemcseppet kell alkalmaznia a páciensnek, hogy a komolyabb problémáknak elejét vegyék.

További tünet, hogy a beteg szájszéle a bénult arcfélen jóval lentebb áll és általában a beteg képtelen azt mozgatni. A beteg ízérzékelése ezen az oldalon jelentősen lecsökken. Előfordulhat, hogy lecsökken a nyál- és a könnytermelés. Érdekesség viszont, hogy a sérült oldalon a hangokat a beteg intenzívebben hallhatja. Ez a betegség a beszédkészségtől is megfosztja a pácienst, pontosabban az illető nem képes megfelelően artikulálni, így a beszéde nem lesz érthető és tiszta.

Az arcidegbénulás a betegek nyolcvan százalékánál csak egy ideiglenes állapot, feltéve ha a betegség mihamarabb diagnosztizálásra kerül és a kezelés is minél hamarabb elkezdődik. A terápia során általában szteroidtartalmú gyógyszereket és oxigénterápiát alkalmaznak. A betegség maradványaként előfordulhat, hogy fennmaradnak az arc működési zavarai, hiszen a betegség fázisában a beteg arcfél izmai nem működnek megfelelően. A kezelés részeként éppen ezért szoktak fizioterápiát alkalmazni, hogy „mozgásban tartsák” az arc izmait, amely lehetővé teszi, hogy minél kisebb legyen a betegségből származó károsodás, illetve amennyire lehetséges, ne is maradjon az arcidegbénulásnak semmiféle utóhatása.