A legjobb fogyókúrás italok – 1. rész

Fiatal nő asztalnál ülve mindkét kezében egy-egy üveg zöldséglét tart, előtte az asztalon zöldségek és zöldséglé.

Amikor testsúlycsökkentésről vagy éppen fogyókúráról van szó, akkor szinte mindig az ételekre gondolunk, és az elfogyasztott táplálékokra összepontosítunk. Azonban tudnunk kell, hogy nagyon sokféle olyan ital létezik, amely szintén nagy segítséget nyújthat a testsúlycsökkentésben, hiszen ezeknek az italoknak a segítségével minimalizálható a kalóriabevitel, segítenek felpörgetni az anyagcserét, illetve egyes italok még az étvágyat is nagyon eredményesen csökkenteni tudják.

Talán nem is gondolnánk, de az egyik legjobb fogyókúrás ital nem más, mint a víz. Lehet, hogy iszik vizet, de tudnia kell, ha minden más italt, amelyet napközben fogyaszt, vízzel helyettesít, biztos lehet benne, hogy ezzel is több száz kalóriát képes elégetni, azaz ennyivel kevesebb kalória kerül a szervezetbe, és ezzel sincs gond, ezt sem kell majd ledolgozni. Ha okosan gondolkodunk és egészséges táplálékokat fogyasztunk, valamint egészséges italokat iszunk, biztosak lehetünk abban, hogy nagyon sok kalóriát el sem fogyasztunk, így nem hízunk el, ami jelentősen megkönnyítheti az életünket.

Ha már unjuk a vizet, akkor fogyasszunk olyan italokat, amelyek szintén az egészségünket szolgálják. Többek között ebbe a csoportba tartoznak a zöldséglevek, amelyek tele vannak értékes tápanyagokkal, azaz vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Sokan a gyümölcsleveket részesítik előnyben, azonban a gyümölcsökben található természetes cukrok is hizlalnak. Például egy pohár narancslében körülbelül 120 kilokalória található, ellenben egy pohárnyi zellerlében csupán 40. Már csak emiatt sem mindegy, hogy milyen italokat fogyasztunk a nap folyamán! Ha pedig mégis valamilyen gyümölcslére vágyunk, akkor engedjünk egy pohárba vizet, és abba öntsünk néhány kortyi gyümölcslevet. Így kielégítjük a gyümölcslé iránti szükségleteinket, és még csak hízni sem fogunk.

A zöld teára is számíthatunk, amennyiben a fogyás a célunk. Ez a tea ugyanis nem tartalmaz kalóriát, és még az anyagcserét is sikeresen felpörgeti. Már napi két csészényi zöld teával is nagy sikereket érhetünk el, már ami a testsúlycsökkentést illeti.

A citromos víz fokozza az anyagcserét és a szervezet méregtelenítését, de számos más egészségügyi hatásokkal rendelkezik. A citrom ugyanis tele van C-vitaminnal, ami növeli az immunitást, fokozza a vas felszívódását, és csökkentheti bizonyos rákos betegségek kockázatait.

1 hozzászólás

  1. Szuhay Péter

    Igazi nyári frissítő, majdnem egyfajta izotóniás ital: hat rész vízhez adok egy rész kovászos uborka lét. Mikor a hűtőből kezdenek kifogyni a kovászos uborkák, a maradék lét össze lehet önteni egy nagyobb üvegbe, nagyon sokáig eláll.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük