A testsúlykezelésben is a segítségünkre lehet – almaecet

Rusztikus faasztalon kis üveg almaecet, körülötte almák.

Az almaecetnek nincs éppen kellemes íze, azonban vízzel hígítva fogyasztható, és jól is tesszük, ha rendszeresen isszuk, ugyanis számtalan egészségügyi hatással rendelkezik: többek között a testsúlycsökkentésben is a támaszunk lehet. Mutatjuk is, hogy mi mindenre jó még az almaecet.

Egy vizsgálatba elhízott embereket vontak be, akik három hónapig mindennap almaecetet fogyasztottak – napi 1-2 evőkanállal, vízzel elkeverve –, majd a kutatást végzők lejegyezték az almaecet pozitív hatásait. A vizsgálati alanyoknak csökkent a hasi, zsigeri zsírjuk, a testsúlyuk és az étvágyuk. A kutatók azt a megállapítást tették, hogy az almaecet rendszeres fogyasztása csökkentheti számos egészségi probléma – magas vérnyomás, elhízás, 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedés és rákos betegségek – kockázatát.

Az eddigi kutatási eredmények szerint az almaecet nagyon hatékony lehet a 2-es típusú cukorbetegség természetes kezelésében. Mielőtt azonban kipróbálnánk az almaecet pozitív hatásait, mindenképpen konzultáljunk a kezelőorvosunkkal az almaecet fogyasztásával kapcsolatban. Az almaecet csökkenti az éhomi vércukorszintet. Ez azért lényeges, mivel az éhomi vércukorszint növekedése számtalan szövődményt okozhat: szembetegségek, az idegek károsodása, a véráramlás romlása, fogászati problémák, vesebetegségek, idegkárosodás, károsodott hólyagfunkció, bőrfertőzések.

A magas LDL-koleszterin-, a magas összkoleszterin- és trigliceridszint, illetve az alacsony HDL-koleszterin-szint növelheti a szívbetegségek kockázatait. Az almaecet fogyasztása azonban csökkenti a koleszterinszintet és a trigliceridszintet, és megnöveli a HDL-koleszterin-szintet. Ezek a pozitív hatások nagyon jók lehetnek akkor is, ha krónikus betegségünk van, de akkor is, ha egészségesek vagyunk, azonban a koleszterin- és trigliceridértékeink gyakran bizonyulnak magasnak.

Egy kutatásba olyan embereket vontak be, akik varikózus vénákkal rendelkeztek. Külső kezelésként almaecetes borogatást alkalmaztak a vizsgálati alanyoknál, akiknél sokféle tünet – fájdalom, viszketés, visszér kitüremkedés, lábgörcs – csökkent vagy szűnt meg. A varikózus vénák javulása nagyon előnyös lehet az életminőség javításában. Csökkennek a fájdalmas tünetek, megnő a mobilitás, és javul az alvás minősége. Mindenképpen vízzel hígítsuk külsőleg a bőrre alkalmazva, mert csakúgy, mint a teafaolaj, bőrirritációt okozhat.

Mielőtt almaecetkúrába kezdünk, tudnunk kell, hogy a hosszútávon fogyasztott almaecet csökkenti a káliumszintet. Az alacsony káliumszint pedig olyan egészségi problémák okozója lehet, mint például izomkárosodás, fáradtság, szívritmuszavar, gyengeség, bizsergő érzés a végtagokban és székrekedés. Az almaecet bizonyos gyógyszerekkel is kölcsönhatásba léphet. Csökkentheti a vércukorszintet, ami veszélyes is lehet, ha eleve szedünk a magas vércukorszintünkre gyógyszert. A káliumszintet is csökkenti az almaecet. Ha olyan gyógyszereket szedünk, amelyek csökkentik a káliumot, akkor ez szintén előnytelen lehet, hiszen a káliumnak szerepe van a vérnyomás szabályozásában és a szív megfelelő működésében.

Turmixital almaecettel hozzávalói:

• 2 evőkanál almaecet,
• 1 kisebb lime,
• 1 narancs,
• 2 dl kókuszvíz,
• 1 teáskanál méz.

Elkészítése:

Facsarjuk ki a lime és a narancs levét, és töltsük egy pohárba. Adjuk hozzá a kókuszvizet, a mézet és az almaecetet. Keverjük össze az ital összetevőit, és már fogyaszthatjuk is. Az almaecet ily módon sokkal jobban fogyasztható, mint csak simán vízzel elkeverve, és a pozitív hatásait ily módon is kiélvezhetjük.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük