Mit együnk jóga előtt és után? Kurkumás-banános turmixitalrecepttel

Nő jógaszőnyegen törökülésben ülve egy tál salátát tart a kezében.

Mindenki számára, aki rendszeresen jógázik, fontos lehet a gyakorlatok előtti és utáni étkezés kérdése. Nyilván senki sem akar sokat enni edzés előtt, illetve azt is meg kell gondolni, hogy milyen táplálékok lehetnek a segítségünkre az edzést követő regenerálódásban.

Jógázás előtt könnyű és tápláló ételt vegyünk magunkhoz. Olyan ételeket együnk, amelyek energiát szolgáltatnak a gyakorlatok elvégzéséhez, például ilyen a dió, a bab, az avokádó, a banán. Olyan ételeket vegyünk magunkhoz, amelyek táplálják a testünket.

Nagyon lényeges, hogy soha ne tele hassal induljunk el jógázni, ezért étkezés és jóga között legalább teljen el 2-3 óra. A jóga előtti táplálékok üzemanyagként szolgálnak a szervezet számára, azaz elősegítik, hogy a gyakorlatokat maximálisan el tudjuk végezni.

Jóga előtt ehetünk barackot vagy datolyát, mivel ezek a gyümölcsök képesek biztosítani a test számára azt az energiát, amely a gyakorlatok elvégzéséhez szükséges.

A diófélék antioxidánsokat, zsírokat, rostokat és fehérjét tartalmaznak, amelyek szintén adnak egy kis energialöketet a jógagyakorlatok elvégzéséhez.

A zab gazdag forrása a rostnak, a magnéziumnak, a vasnak, a szénhidrátoknak, a fehérjéknek és a kalciumnak, amelyek elősegítik a szervezet hatékonyabb zsírégetését.

A chiamag szintén fokozza a szervezet zsírégető képességét.

Az avokádó tele van káliummal és magnéziummal, amelyek energiát biztosítanak anélkül, hogy megterhelnék az emésztőrendszert.

A banán szintén sok káliumot és magnéziumot tartalmaz, amelyek nemcsak az elektrolitokat pótolják, hanem energiát is biztosítanak.

Jógázás előtt egy finom turmixitalt is fogyaszthatunk, mutatjuk is a receptet.

Kurkumás-banános turmixital hozzávalói:

• 1 banán,
• 1 teáskanál kurkuma,
• 1 ujjnyi gyömbér,
• 3 datolya,
• 1 csésze kókusztej,
• 1 marék dió,
• fél csésze zabpehely,
• egy teáskanál chiamag,
• 15 gramm kenderfehérjepor.

Elkészítése:

Nincs is más dolgunk, mint minden hozzávalót a turmixgépbe tenni, aztán elfogyasztani.

A kurkuma és a gyömbér gyulladáscsökkentő hatással bír, a datolya kiváló antioxidánsnak számít, a dió zsírt és fehérjét szolgáltat, mint ahogyan a chiamag is.

Jóga után mindenképpen olyan táplálékot fogyasszunk, amely könnyen emészthető, hogy a testünk a regenerálódásra összpontosíthasson.

Fogyaszthatunk szénhidrátokat, fehérjét és zsírt is. A szénhidrátoknak – gyümölcs, édesburgonya, rizs, datolya – a testünk fő energiaforrásának kell lenniük az egészséges és kiegyensúlyozott étrendben. Annak ellenére, hogy a szénhidrátok, a zsír és a fehérje energiát biztosítanak, különösen edzés közben, izmaink a szénhidrátokra támaszkodnak, mint fő üzemanyagforrásra. A szénhidrátbevitel korlátozása edzés közben oka lehet az energiahiánynak, a fáradtságnak és a késleltetett regenerálódásnak.

A fehérjék közül a hüvelyesek – bab, borsó, lencse – elősegítik a fehérjeszintézist. A fehérje a csontok, izmok, porcok, a bőr és a vér fontos építőköve. Fehérjére van szükségünk, hogy segítsünk a testünknek új sejteket előállítani.

A zsírok – tej, avokádó, chiamag, tojás – elsődleges energiaforrásnak számítanak, és megtámogatják a testünk alapvető funkcióit. Az egészséges zsírok fogyasztása számos előnnyel jár, hiszen kiegyensúlyozzák a hormonokat, és a gyulladást is csökkentik.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük