fbpx

A B3-vitamintól boldogságot kaphatunk

A B3-vitamin, azaz a niocin kémiai képletét írja fel valaki fehér filccel egy kék háttér elé.

A B3-vitamin, vagy más néven a niacin, a sejtenergia termelésében, körforgásában és a sejtlégzésben vesz részt, de az anyagcsere-folyamatoknak – zsír, fehérje, szénhidrát –, sőt az agy anyagcseréjének is aktív résztvevője. Ahhoz, hogy a keringésünk, a szívműködésünk, a kötőszöveteink és az izmaink egészségesen működjenek, szintén niacinra van szükségünk. Ez a vitamin a gyomor- és a bélműködést is megtámogatja. Ha elegendő van belőle a szervezetünkben, akkor nem lesznek gondjaink az alvással, és kiegyensúlyozottak, boldogok leszünk, sőt ez a vitamin a koleszterinszintet is szabályozni tudja.

Amennyiben valakinek kevés van ebből a vitaminból a szervezetében, akkor fáradékonysággal és étvágytalansággal kell számolnia, de izomgyengeség és bőrbetegségek is kialakulhatnak. A B3-vitamin-hiány ingerlékenységet, idegességet, émelygéssel párosuló hasmenést és kellemetlen szájszagot is eredményezhet, de kialakulhat ajakduzzanat és a szájban daganat is megjelenhet, ezen kívül eredményezhet alvási zavarokat, fejfájást és még depressziót is.

A szervezetünkben is megtalálható triptofánnak igen fontos szerepe van, hiszen ettől válunk kiegyensúlyozottá és az alvásunk is ennek segítségével válik zavartalanná. Triptofánból az emberi szervezet is képes B3-vitamnint előállítani. De azt tudnunk kell, hogy az energiatermeléshez – emellett az alváshoz és a lelki egyensúlyunk megőrzéséhez is – szükségünk van triptofánra, márpedig ha sokat használunk fel ebből az aminosavból, akkor csak kevés niacin termelődik, és akkor a fent leírt kellemetlen tünetekkel kell számolnunk.

Niacintartalmú táplálékok: szárnyas, tonhal, lazac, máj, teljes kiőrlésű gabona, mandula, földimogyoró, sörélesztő, gomba, zöldborsó. Szerveztünk nem képes arra, hogy ezt a vitamint tárolja, a felesleg a vizelettel együtt távozik, így mindenképpen pótolnunk szükséges. Ha túl sok cukrot, édességet, édes italt és ballasztanyagokban gazdag táplálékokat fogyasztunk, akkor is sok niacin ürül ki a szervezetünkből, így azt pótolnunk kell. A legjobb, ha rendszeresen fogyasztunk sörélesztőt, hiszen ez nemcsak niacint, hanem más B-vitaminokat is tartalmaz, de krómot is, amely nagyon fontos a kiegyensúlyozott vércukorszint fenntartásához is.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük