fbpx

Az immunrendszer természetes megerősítése öt egyszerű módszerrel – gyors tippek, ha már betegnek érezzük magunkat

Őszi erdőben futó nő lába közelről.

Az immunrendszerünkre egész évben szükségünk van, így nemcsak a hideg időszakban, azaz télen és ősszel szükséges azt erősíteni, hanem egész évben. Mutatunk is néhány olyan módszert, amelyekkel nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy megerősödjön a szervezetünk védelmi vonala, és ezzel elkerüljenek bennünket a fertőzések és a betegségek.

Nem véletlenül halljuk azt mindenhonnan, hogy igyunk elegendő vizet a nap folyamán, a víznek ugyanis kulcsszerepe van az egészség fenntartásában. Ha rendszeresen iszunk vizet, úgy az immunrendszerünkkel is csak jót teszünk. Ha szükséges, állítsunk be emlékeztetőt, így mindig tudni fogjuk, hogy mikor is kell vizet innunk. Éjszakára nem ajánlatos sok vizet fogyasztani, azonban reggel, ébredést követően mindenképpen igyunk meg egy pohár vizet, hiszen a reggeli órákban dehidratáltak lehetünk.

A rendszeres testmozgás is aktívan hozzájárul az immunrendszer megerősödéséhez. A testmozgás csökkenti a krónikus betegségek, például a szívbetegségek és a magas vérnyomás kockázatait, illetve hozzájárul a jó vérkeringéshez, amely szintén elengedhetetlenül fontos, hogy jó egészségnek örvendjen az immunrendszerünk.

A napi stressz túlterheli az immunrendszert. Ha nem is tudjuk kikerülni a stresszfaktorokat, mindenképpen fontos, hogy próbáljuk meg csökkenteni, kezelni valahogy ezeket. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy mindennap tartsunk egy-egy óra én-időt, amikor azt csinálunk, amihez csak kedvünk van. Lehet ez olvasás, meditálás, zenehallgatás, valamilyen kreatív hobbi. Ezzel nagyszerűen fel lehet töltekezni, és még a bennünk felgyülemlett stressz is csökkenni fog.

Az egyik legjobb természetes immunitásfokozó nem más, mint a minőségi és mennyiségi alvás. Az alvás elengedhetetlenül fontos a test és az agy egészségéhez. Ha nem alszunk eleget, gyulladás is kialakulhat a szervezetben, és az immunsejtek sem lesznek annyira hatékonyak. A jó alvás segít az immunrendszer megerősítésében.

Az egészséges táplálkozás is nagyon pozitívan hat az immunrendszer egészségére. Milyen táplálékokat fogyasszunk, hogy az immunrendszerünk megerősödjön? Például zöldségeket, gyümölcsöket, rostokban gazdag ételeket, fehérjéket és egészséges zsírokat. A gyümölcsök és zöldségek ezernyi aktív vegyületet tartalmaznak, amelyek segítik az immunrendszer működését. A magas gyümölcs- és zöldségtartalmú, valamint az egyszerű szénhidrátokban alacsony étrend segíthet megelőzni az inzulinérzékenységet, és elősegíti az anyagcsere egészségét is. Fogyasszunk zöld leveles zöldségeket, amelyek vasat, C-vitamint és folátot is tartalmaznak. Szerepeljen az étrendünkben sárgarépa és édesburgonya, mivel tele vannak A-vitaminnal. A paprika és a citrusfélék gazdag forrásai a C-vitaminnak. A diófélék, a lencse és a magvak jó cinkforrásnak számítanak, amely szintén megtámogatja az immunrendszert.

Ha azt érezzük, hogy bujkál bennünk valami, de még nem igazán érezzük magunkat betegnek, akkor gyors módszerek is léteznek, amelyek esetlegesen segíthetnek elkerülni a betegségeket. Mossunk alaposan kezet, fogyasszunk zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrendet, igyunk vizet, pihenjük sokat, menjünk ki és sétáljunk a friss levegőn, növeljük a vitaminbevitelt, ne terheljük a gyomrunkat és próbáljunk nem idegeskedni, relaxáljunk, amennyit csak tudunk.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük