fbpx

Masszázsolaj és testápoló készítése anyák napjára

Házilag készített krémes testápoló üvegtégelybe töltve helyes cérnamasnival, a háttérben az olajok és vajak kikeverésére szolgáló habverő.

Személy szerint egyetlen nőt sem ismerek, aki nem szeret ajándékot kapni. Főleg, ha olyan meglepetésről van szó, amely a szépségét szolgálja. Biztos vagyok benne, hogy a következő ajándékok szintén örömet okoznak majd egy-egy édesanyának. Anyák napján a legszebb ajándék természetesen az, ha személyesen látogatjuk meg az a személyt, aki világra hozott bennünket és minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy boldog, kiegyensúlyozott ember váljon belőlünk. Az már csak hab lehet a tortán, ha a szemet gyönyörködtető virágcsokor mellé még egy kis aprósággal is készülünk. Kedves kis ajándékunk minden valószínűség szerint örömkönnyeket csal majd édesanyánk szemébe.

A saját kezűleg készített testápoló nagyszerűen hidratál és kitűnően táplálja a száraz, dehidratált bőrt. Egy edényben tegyen fel fél liter vizet főni. Amikor a víz elkezd forrni, akkor helyezzen bele egy másik edényt, amelybe az olajok és a vajak kerülnek majd. A hozzávalókat egymást követően rakja az edénybe, majd folyamatosan kevergesse azokat. Először tegyen az edénybe 50 gramm méhviaszt, majd 40-40 gramm shevajat, kakaóvajat és avokádóvajat. Végül adjon az edényben lévő összetevőkhöz 30-30 ml mandulaolajat, kókuszolajat és jojobaolajat. Akkor készült el a testápoló, amikor a hozzávalók alaposan felolvadtak és összekeveredtek. Várja meg, míg kihűl a testápolószer, majd tegye azt egy dekoratív tégelybe. Ez a készítmény hűvös helyen tárolva akár egy hónapig is eláll.

Az idősebb személyek gyakran küszködnek végtag- és izomfájdalommal. Édesanyánk részére olyan masszázsolajat is készíthetünk, amely a fájó testrészbe dörzsölve enyhülést hozhat számára. Nagyon egyszerűen elkészíthetjük ezt a fájdalomcsillapító olajkeveréket. Semmi másra nincs szükség, csak egy üvegtálkára és néhány izomlazító olajra. A tálkában keverjen össze két deciliternyi szőlőmagolajat, 50 milliliternyi búzacsíraolajat és 20 milliliternyi árnikaolajat. Keverje el a háromféle olajat, majd csepegtessen az edénybe 10-10 csepp eukaliptusz- és kámforolajat. Ismét keverje össze az összetevőket, majd töltse a masszázsolajat egy csepegtetős üvegbe. Fájdalom esetén ebből az olajkeverékből szükséges néhány cseppet a fájó testrészre cseppenteni, majd azt alaposan a bőrbe masszírozni.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük