A máriatövis nem csak a máj védelmezője

Közeli fotó egy szál máriatövisről, elmosódott háttérrel.

A máriatövist sokan csak a máj védelmezőjének tartják. Való igaz, nagyon hatékonyan regenerálja a májsejteket, azonban ennek a gyógynövénynek nem csupán ennyi az előnye. Mutatjuk is, mi mindenre jó még!

Testünk egyik legnagyobb szerve nem más, mint a máj. A máj fontos szerepet játszik a szervezetben, hiszen számos alapvető funkcióban vesz részt. A máj – természetesen más szervekkel együttműködve – emészti, szívja fel és dolgozza fel az elfogyasztott táplálékot. Részt vesz a glükóz és a cukor tárolásában. Epét is termel, amely segít megemészteni az élelmiszerekből származó zsírokat és felszívja, illetve tárolja a zsírban oldódó vitaminokat, azaz az A-, D- és E-vitamint.

A máj olyan anyagokat is termel, amelyek részt vesznek a vérrögképződés és a vörösvértestek termelésének szabályozásában. Ahogy a vesék, úgy a máj is méregtelenítő szerepet tölt be a szervezetben. Metabolizálja például az elfogyasztott gyógyszereket vagy éppen az alkoholt, és közben azon dolgozik, hogy kiürítse a szervezetből a különféle méreganyagokat. Amennyiben a májfunkció csökken, az negatívan befolyásolja ezeket a folyamatokat, és így a szervezet sem tud hatékonyan működni.

Számos tényező befolyásolhatja negatívan a májműködést és ezzel együtt az egészséget. Ezek közé tartozik a mértéktelen alkoholfogyasztás, az elhízás, a toxinoknak való kitettség, bizonyos gyógyszerek és a vírusfertőzések. Azonban a máj sokkal jobban képes regenerálódni, mint bármely más szervünk. A máriatövis pedig jól ismert a májvédő tulajdonságairól és az egészségügyi előnyeiről.

A máriatövis védi és támogatja a májat. Egy olyan gyógynövényről van szó, amelyet évszázadok óta használnak kiegészítőként a májműködés támogatására.

A máriatövis hatóanyaga a szilimarin nevű vegyület. A szilimarin antioxidáns hatásokkal rendelkezik, és nagyon hatékony a glutationszint növelésében. A glutation egy erős antioxidáns, amelyet a szervezet termel, és amely segít a szabad gyökök leküzdésében, továbbá segíti a méregtelenítési folyamatokat. A glutation szintje az életkorral csökken, illetve a toxinexpozíció miatt is. A szilimarinnak azonban olyan erős antioxidáns hatása van, amely segít támogatni, fenntartani és regenerálni a májsejteket.

Egyes tanulmányok szerint a máriatövis antioxidáns védelmet nyújt a májnak, a vesének és a gyomor-bél traktusnak. A tanulmányok azt mutatják, hogy a gyógynövény gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik, mivel csökkenteni tudja a szervezetben a gyulladásos útvonalat.

Számos tanulmány számolt be arról, hogy a gyógynövény hatékony lehet a vírusos hepatitisz és a nem alkoholos zsírmájbetegség miatt megnövekedett májenzimek csökkentésében. Néhány tanulmány szerint pedig a máriatövis eredményes lehet a koleszterinszint csökkentésében 2-es típusú cukorbetegeknél, mivel a máj felelős a koleszterin termeléséért és metabolizálásáért.

  1. Szuhay Péter

    Nem olvastam utána, vajon a gyógynövényboltokban kapható máriatövismagolaj tartalmazza-e a jó hatású összetevőket?

    1. Az olaj a májnak nem a legjobb választás. Kapszula, tabletta formájában érdemes hatékonyan bevinni.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük