fbpx

A menopauzával nem ér véget az élet

Ősz hajú idősebb, mosolygósabb hölgy.

A menopauza, vagyis a változókor számos változást hoz a nők életébe nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Kétségtelen, hogy a testmozgás a nők egyik legjobb barátja ebben az időszakban, hiszen ez nemcsak a súlyfeleslegtől szabadítja meg a hölgyeket, hanem az érzelmeiket is kiegyensúlyozza. Hetente négy alkalommal 30-30 perces edzés segít „rávenni” a női szervezetet az ösztrogéntermelésre.

Ahogy öregszünk, úgy a kardiovaszkuláris rendszer és a légzőrendszer teljesítménye elkezd csökkenni, de ugyanez elmondható az erőről és a rugalmasságról is. Azok, akik életük ezen szakaszában is aktívak maradnak, csak lassabb mértékű csökkenést tapasztalhatnak, éppen ezért van olyan kiemelkedő szerepe a rendszeres testmozgásnak.

A rendszeres testmozgás erősebb csontokat is eredményez, illetve sokkal több esélye van egy aktívabb személynek, hogy elkerülje a csontritkulás réme, mint annak, aki mozgásszegény életmódot folytat.

A rendszeres edzés mentálisan is pozitívumokat hoz magával, ugyanis növeli a szervezet oxigénszintjét, ami nemcsak az agyi működésre hat kedvezően, de lelkileg is kiegyensúlyozottá tesz.

Az edzés típusa sok mindentől függ, de legfőképpen a testedzést végző személy erőforrásaitól, attól, hogy mennyi időt tud az illető testedzésre szánni és természetes a személyes preferenciáktól is.

A rendszeres testedzés megszabadít a hátfájástól, az álmatlanságtól és a súlygyarapodástól. A vérkeringés fokozódik, az izmok megerősödnek és a légszomj, illetve a csonttörés kockázata is lecsökken. Sőt, még a depresszió is messzire elkerüli azt, aki nem mozgásszegény életmódot folytat.

Azok a nők, akik rendszeresen sétálnak, kerékpároznak, táncolnak vagy aerob tevékenységet végeznek, könnyedén elkerülhetik ezeket a problémákat és magasabb HDL-koleszterinszintet érhetnek el. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az aerob aktivitást és izomterhelést végző nők körében csökkennek a kardiovaszkuláris és a rákos megbetegedések.

Bármilyen sporttevékenység elősegíti a szociális kapcsolatok megerősítését, amely az egyén lelkivilágára hat pozitívan. Bár a menopauzába lépő nők egészsége nagymértékben függ az étrendtől és a rendszeres testmozgástól, nem csak ezekre az erőforrásokra lehet szükség. A pihenés, a kikapcsolódás és a különféle szabadidős tevékenységek segítenek szellemileg is aktívnak maradni. Mindemellett minden hölgynek szüksége van önmagát megerősítő gondolatokra, hogy megőrizhessék az önbizalmukat.

A legfontosabb, amit minden nőnek tudatosítania kell magában, hogy a termékenység végével, a menopauzával nem ér véget az élet. Éppen ellenkezőleg, még csak ekkor kezdődik igazán.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük