fbpx

Téli immunerősítő saláták citrusfélékkel

Zöld tányérban avokádós-édesköményes-mandarinos saláta, mellette szalvéta villával összekötözve.

Télen mindig számíthatunk a citrusfélékre, merthogy nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, amely antioxidáns hatásokkal rendelkezik. Miért fogyasszunk télen citrusfélékből készült salátákat?

A citrusfélék vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi vegyületekben gazdagok. Nagyon jó rostforrásnak számítanak amellett, hogy alacsony kalóriatartalommal rendelkeznek.

A citrusfélék rendszeres fogyasztása csökkenti a vesekő kialakulásának a kockázatait, segíthet a rák elleni küzdelemben és védekezésben, illetve ezek a gyümölcsök olyan tápanyagokat tartalmaznak, amelyek a szív egészségét védik.

 

Korianderes-uborkás saláta hozzávalói:

• 2 vékonyra szeletelt uborka
• 4 evőkanál apróra vágott, friss koriander
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 frissen facsart lime
• 3 evőkanál olívaolaj
• só, bors

Elkészítése:

Hámozzuk meg és kockázzuk vagy szeleteljük fel az uborkát, majd helyezzük egy salátástálba. Ezután szórjuk meg friss, megmosott és felaprított korianderrel. Ezt követően készítsük el a dresszinget, azaz alaposan keverjük össze a zúzott fokhagymát, a frissen facsart limelevet, az olívaolajat és a fűszereket, majd öntsük le ezzel a salátánkat.

 

Citrussaláta édesköménnyel és avokádóval hozzávalói:

• egy nagyobb narancs
• 1 citrom frissen facsart leve
• 3-4 mandarin
• 2 közepes édeskömény szeletekre vágva
• 1 fejes saláta
• 1 avokádó
• fenyőmag
• friss menta
• olívaolaj
• tengeri só

Elkészítése:

Mossuk meg a salátát, hagyjuk lecsepegni, majd tépkedjük kisebb darabokra, aztán tegyük egy nagyobb salátástálba. Kockázzuk fel az avokádót, szeleteljük fel az édesköményt és keverjük a salátához, majd a mandaringerezdeket is dobáljuk a tálba. Ezután facsarjuk ki a citrom és a narancs levét, adjuk hozzá az olívaolajat és a tengeri sót, majd öntsük az egészet a salátánkra. Végezetül szórjuk meg pirított fenyőmaggal és apróra vágott mentalevelekkel.

 

Citrusos káposztasaláta hozzávalói:

• 1 kis fej káposzta lereszelve
• egy édeskömény vékonyra szeletelve
• 2-3 retek karikára vágva
• 1 nagyobb sárgarépa felkockázva
• egy közepes avokádó
• 1 frissen facsart grépfrút
• mentalevelek
• pirított dió
• lime frissen facsart leve
• ízlés szerint méz

Elkészítése:

Készítsük el a dresszinget: facsarjuk ki a grépfrút levét, majd keverjük hozzá a limelevet, illetve a mézet, végezetül pedig az apróra vágott mentaleveleket. Tegyük félre, míg elkészítjük a zöldségeket. Reszeljük le a káposztát, tegyük egy nagy salátástálba. Adjuk hozzá az édesköményt, a retket és a sárgarépát, illetve a felkockázott avokádót. Utolsó lépésként pedig öntsük rá a dresszinget.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük