A fogaink nem nőnek újra, és nagyon fájdalmas lehet, ha kilyukadnak vagy ha az ínyünk betegszik meg. A fogainkra fokozottan vigyázni szükséges, hiszen nem mindenkinek tudnak implantátumot behelyezni, és meglehetősen költséges is. De akármelyik fogászati beavatkozást is nézzük, elmondható, hogy egyik sem egy olcsó mulatság. A fogaink épségének és egészségének megőrzése érdekében mi magunk is sokat tehetünk. Azonban sok kutatás tárta azt fel, hogy egyes gyógyszerek és bizonyos betegségek is okai lehetnek a fogak betegségének és elvesztésének. A legutóbbi vizsgálatok szerint a vesebetegség is okozhat fogvesztést. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy hogyan is történhet ez meg.
A fent említett tanulmányban azt jegyezték le, hogy a krónikus vesebetegség bizony oka lehet a fogak elvesztésének. A tanulmány arról számolt be, hogy a vesebetegségben szenvedő és a posztmenopauza szakaszába lépő nők jelentős százalékának mindössze kb. 20 foga van, amely igencsak csekély az étel megfelelő rágásához és az érthető beszédhez. Ez a fajta fogvesztés azonban a stroke és más szisztémás betegségek, például a cukorbetegség, a pajzsmirigybetegség és a csontritkulás fokozott kockázatával is összefügg. A tudósok úgy vélik, hogy a krónikus vesebetegségben szenvedő és a posztmenopauzába lépő nők ásványi- és csontanyagcsere-rendellenességeinek megelőzése és kezelése kulcsfontosságú a fogak elvesztésének megelőzésében.
A vesék kulcsszerepet játszanak az egészség megőrzésében, mivel kiszűrik a salakanyagokat és a toxinokat a vérből. A vesefunkció csökken a menopauza után. A kutatók úgy vélik, hogy a vese azon képessége, hogy mennyire hatékony a vér szűrésében, attól is függ, hogy a menopauza szakaszán átesett nők fogai milyen állapotban vannak, illetve még a fogak száma is meghatározó lehet ebben a kérdésben.
A kutatók szerint a krónikus vesebetegség jelentősen befolyásolhatja a csontok egészségét és az ásványianyag-cserét, hiszen mindkettő hozzájárulhat a fogak elvesztéséhez. A vesebetegség okozta gyulladás és a csökkent nyálképződés szintén elősegítheti a fogak elvesztését. A gyulladás csökkentése mérsékli a fogínybetegségeket, és hozzájárul a csontok egészségének megőrzéséhez.
A vesék egészségét sokféle betegség és állapot veszélyeztetheti: cukorbetegség, lupusz, magas koleszterinszint, magas vérnyomás, vérrög, szkleroderma.
Léteznek azonban olyan szokások, amelyek betartásával a veséink is egészségesek maradhatnak. Az egyik ilyen szokás a sok gyümölcs és zöldség fogyasztása. A kiegyensúlyozott étrend ugyanis segít a vérnyomás és a koleszterin szabályozásában, és ez csökkenti a vesebetegség kockázatát.
A dohányosoknál négyszer nagyobb valószínűség szerint alakul ki veseelégtelenség, mint a nemdohányzó személyeknél. A dohányzás növeli a pulzusszámot és a vérnyomást, zsírlerakódást okoz az erekben, és vérrögképződést idéz elő. Ezek pedig növelik a vesebetegség kockázatait.
A magas sótartalmú étrend hozzájárul a magas vérnyomáshoz, ami a vesebetegség egyik előidézője lehet. A túl sok só fokozza a vesekő kockázatait is.
A mértéktelen alkoholfogyasztás a vérnyomás és a koleszterinszint emelkedését okozza, ami a vesebetegség kockázatait növeli meg.
Az aktív életmód segít az általános egészség támogatásában, ami a vesékre is pozitívan hat.
A feldolgozott élelmiszerek sok sót, cukrot, adalékanyagot, telített és transzzsírokat tartalmaznak, de nincs azokban rost, vitamin és ásványi anyag, ezzel pedig növelhetjük a vesét érintő betegségek kockázatait.