fbpx

Ájurvédikus táplálkozási szabályok

Tipikus indiai ételek az ájurvéda étkezési szabályainak megfelelően.

Manapság sokan küzdenek emésztési problémákkal. Indiában kevesebb embernek van ilyen gondja, hiszen a legtöbben az ájurvéda szerint táplálkoznak. Az ájurvéda nem más, mint India több mint 5000 éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere. Az ájurvéda nagy hangsúlyt fektet a betegségmegelőzésre, de fontosnak tartja az olyan eljárásokat, amelyek a test fiatalítását hivatottak szolgálni, illetve a test élettartamának meghosszabbítása is a fontos céljaik között szerepel. Az ájurvéda rendszerében megtalálható az életmód megváltoztatása, mégpedig természetes gyógymódok segítségével. Az ájurvéda filozófiája szerint az elme és a test egymás nélkül nem létezhet, és hatalmas befolyással vannak egymásra. Az emésztés karbantartását is fontosnak vélik, ennek érdekében a táplálkozást is szabályok és keretek közé szorították.

Indiában az ebéd számít a legnagyobb étkezésnek, hiszen úgy vélik, hogy az emberi szervezet ebben a napszakban képes a legjobban megemészteni az ételeket. Húst és tejtermékeket is délben kell fogyasztani. A vacsorának egyszerűnek és könnyűnek kell lennie és csak kis adagot szabad magunkhoz venni.

Naponta háromszor kell étkezni, mégpedig mindig ugyanabban az időben és az étkezés terén nagyon következetesnek kell lenni. A reggelit 7 és 9 óra között, az ebédet 12 és 1 óra között, míg a vacsorát 5 és 6 óra között kell elfogyasztani. Ez az étkezési rutin nemcsak az emésztést segít szabályozni, de egyensúlyba hozza az érzelmeket és segít megszabadulni a feszültségtől is.

Az ájurvéda ellenzi a jeges italok fogyasztását, hiszen ezek gátolják az emésztőenzimek munkáját és eltömődést okoznak a gyomor-béltraktusban. A nap folyamán elsősorban meleg italokat kell kortyolgatni, mivel ezek segítik az emésztést és a méreganyagok kiürülését. Az emésztést a vízbe csepegtetett citromlével lehetséges fokozni.

Nemcsak az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogyan. Nagyon fontos, hogy az étkezésre koncentráljunk és ezt csendes környezetben tegyük. Evés közben ne beszélgessünk, ne kapcsoljuk be a televíziót, közben ne számítógépezzünk, egyszóval ne csináljunk semmi olyasmit, ami elvonja a figyelmünket a táplálkozásról. Minden falatot, amelyet megeszünk, alaposan meg kell ízlelni, meg kell rágni, mert az étkezés csak így válhat élvezetessé.

Az ájurvéda nagy hangsúlyt fektet a fűszerek és a fűszeres ételek fogyasztására. A melegítő fűszerek kategóriájába sorolják a kurkumát, a köményt, a gyömbért, a szegfűszeget, a fahéjat, a görögszénát, az édesköményt, a koriandert, a kardamomot és a fekete borsot. Ezek a fűszerek sikeresen elhárítják az emésztési zavarokat.

Az ájurvéda szerint minden étkezéshez hozzá kell adni egy kevés ghít, vagyis tisztított vajat, amelyet az ajurvéda már több mint ezer éve gyógyszerként használ. A ghí serkenti az emésztő tüzet (Agni), növeli a tápanyagok felszívódását és hasznosulását. A ghí táplálja a sejteket és öregedésgátló tulajdonsággal rendelkezik, emellett növeli az immunitást, az energiát, a memóriát és az intellektust.

Az étkezés utáni pihenés nagyban hátráltatja az emésztést. Az ájurvéda éppen ezért az étkezés utáni sétát támogatja. A séta nemcsak az emésztő tüzet támogatja, de az anyagcserét is növeli, illetve szabályozza a vércukorszintet. A mindennapi séta hatására a fizikai és a mentális egészségünket is megőrizhetjük. És persze ez a kedélyjavító hormonokat is felszabadítja.

Az ájurvéda szerint a túlevés emésztési panaszokat okozhat. Ilyen lehet a gázképződés, a puffadás, de a savas reflux is a túlevés következménye lehet. Az ájurvéda elgondolása az, hogy a gyomor egyharmadát étellel, egyharmadát itallal kell megtölteni, így a gyomor egyharmada szabadon marad, amely az egészséges emésztéshez szükséges is.

Mindig oda kell arra is figyelni, hogy ne együnk túl sokféle ételt egyszerre, mert ez megint csak megzavarja az emésztési folyamatot.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük