Hazánkban még nem igazán ismerik ezt a gyógynövényt, de az indiai emberek ősidők óta használják és nagyon kedvelik, mivel rengeteg előnnyel bír az egészségünkre nézve. Mutatjuk is, melyek ezek!
A bakopával kapcsolatban bebizonyosodott, hogy nagyon hatékony a neurodegeneratív betegségek megelőzésében, amilyen például az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór. A bakopa oly módon véd ezekkel a betegségekkel szemben, hogy csökkenti az agyban és a központi idegrendszerben kialakuló gyulladást, illetve nagy szerepe van a béta-amiloid plakk kialakulásának megelőzésében, amelyről köztudott, hogy közrejátszik az Alzheimer-kór kialakulásában.
A bakopa ezen kívül csökkenti az idegsejtek sérülésének az esélyét, és megtámogatja az idegsejtek közötti jobb kommunikációt is.
A bakopa mindezeken kívül javítja a memóriát, és a koncentrációra is pozitív hatást gyakorol. Fokozza a neurotranszmitterek termelődését, amelyek javítani tudják az általános kognitív funkciókat.
A bakopának nagy szerepe van a szív egészségének javításában is. Mindemellett azoknak a személyeknek is hasznos lehet a rendszeres fogyasztása, akik magas vérnyomástól szenvednek, merthogy ennek a gyógynövénynek vérnyomáscsökkentő szerepe is van. A gyógynövény oly módon képes csökkenteni a magas vérnyomást, hogy aktívan részt vesz az erek ellazításában, továbbá tágítja is azokat, ami szintén csökkenteni tudja a kórosan magas vérnyomást.
A gyógynövénynek van még egy csodálatos hatása, mégpedig az, hogy képes csökkenteni a magas koleszterinszintet és a magas trigliceridszintet. Ez nagyon lényeges, hiszen kulcsszerepe van ily módon abban, hogy ne halmozódjon fel plakk az artériákban, így nemcsak a szív, hanem az erek védelmét is ellátja, és azok egészségét is biztosítja.
A bakopa antibakteriális hatása is kiemelkedő, amit a benne található vegyületeknek, mégpedig a luteolinnak és a kvercetinnek köszönhet.
A bakopának nagy szerepe van a stressz csökkentésében és a szorongás oldásában, ugyanis szabályozni tudja a szerotoninszintet az agyban, ami viszont a hangulat szabályozásában játszik központi szerepet. A gyógynövény tea és kapszula formájában is fogyasztható.
Az ájurvédikus orvoslás már évszázadok óta használja ezt a gyógynövényt, mégpedig a memória fokozására, hiszen biztosítja a jó fókuszt, és pozitívan hat a koncentrációra is.
Az idegrendszer kiegyensúlyozása és „fiatalítása” is nagyon fontos, amiben ez a gyógynövény szintén a segítségünkre lehet. A bakopa csökkenti a szorongást, miközben fokozza a tudatosságot, az érzelmi stabilitást és a belső nyugodt állapotot.
Adaptogén gyógynövényként elősegíti a nappali éberséget és fókuszt, miközben csökkenti a stresszt, és javítja az éjszakai alvás minőségét.
Hol lehet bakopat vedzerezni?
Köszönöm
Bioboltokban leginkább, vagy begépeli a keresőjébe (pl. Google) a bakopa vagy bacopa nevet és kiválasztja, melyik webbolt ajánlata kedvezőbb.
Jó napot, esetleg hatékony lehetne arcidegzsábára is? Köszönöm a választ ?