fbpx

Alzheimer-kór gyógyítása: a lehetőségek végtelenek

Alzheimeres hölgynek segítenek a felállásban.

Manapság egyre többen szenvednek Alzheimer-kórban és demenciában. Nemcsak hazánkban, hanem szerte a világon.

A szem a lélek tükre – tartja a mondás. Ez fokozottan igaz lehet, de nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy milyen ember az, akinek a szemébe nézünk, hanem a hozzáértők egyes betegségekre is tudnak következtetni, ha egy-egy páciensnek a szemébe tekintenek. A szemlencse és a retina sok adatot közölhet azzal, aki tudja, hogy pontosan mit is kell vizsgálni. Az Alzheimer-kór egyik jelzője az amiloid fehérje, amelynek jelei a szemlencsén és a retinán is jelentkeznek, legalábbis egyes kutatók szerint.

A másik vizsgálati módszer a testhőmérséklet rendszeres vizsgálata lehet, amely olyan értékeket ad a hozzáértők kezébe, amely a beteg egészségi állapotát segít feltérképezni, többek között még az Alzheimer-kórt is. A részletekről még nem készült bővebb tanulmány.

Az Alzheimer-kór egy többtényezős, összetett betegség számos kockázati tényezővel, amelyet a nyugati orvoslás gyakran figyelmen kívül hagy. Meglepő módon a genetika csak csekély szerepet játszik a betegség kialakulásában.

Az agyunknak egészséges zsírokra is szüksége van, hogy az agysejtek megfelelően működhessenek. A rossz táplálék, a manapság oly divatos alacsony zsírtartalmú táplálkozás is hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.

A gyenge orális egészség, a dohányzás és a gyulladást fokozó táplálékok, illetve tevékenységek – például a stresszes életmód – szintén növelheti az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát.

Az egészséges táplálkozás alapvető a betegség megelőzésében. Az E-vitamin – mint egy kiváló antioxidáns – szintén nagyon hasznos lehet. A Ginkgo bilobáról is bebizonyosodott, hogy mennyire hasznos az agy egészségének megőrzése szempontjából.

A C-vitaminban és az egyéb antioxidáns vegyületekben gazdag táplálkozás szintén jó hatással van az agyra, hiszen az antioxidánsok agyserkentő és keringésvédő hatásokkal bírnak. Szintén antioxidáns-tartalmuk miatt hasznos lehet a zöld és a fekete tea, a frissen préselt gyümölcslé, a vörösbor, de a folsav is egy fontos anyag az agy számára.

A gyógynövények közül a zsályának van kiváló memóriafokozó hatása. A mediterrán étrend hasznosságával kapcsolatban is sok tudós egyetért, hiszen ez az étrend az omega-3 zsírsavak, vagyis a halak és az egészséges olajok – például az olívaolaj – fogyasztására helyezi a hangsúlyt.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük