fbpx

Elegendő vasat vesz magához?

Kelbimbók egy fatálon, mellettük kés.

Hogyan sikerülhet a vasban gazdag táplálkozás – főleg, ha gyakran hús nélkül étkezünk? Mely anyagok segítik a nyomelem felszívódását?

Olykor kis mennyiségek is döntők lehetnek. Csak 1 mg vasat veszít a szervezet naponta. A létfontosságú nyomelem sok sejtfunkcióhoz nélkülözhetetlen, és főleg a szervezet oxigénszállításában vesz részt. A veszteség kiegyenlítésére azonban nem elegendő a nevezett kis mennyiséget naponta magunkhoz vennünk. Ennek oka: a táplálékban található vasnak csak töredéke áll a szervezet rendelkezésére.

Trükkök a jobb vasfelszívódásért

Fontos, hogy milyen formában van jelen a nyomelem: az állati élelmiszerekből származó vas a beleken keresztül 2-3-szor jobban képes felszívódni, mint a növényi forrásból származó. Az élelmiszerek változatos és ügyes összeállításával azonban jelentősen javíthatjuk a növényi vas biológiai hasznosulását. A C-vitamin és más szerves savak, mint a citrom-, alma- és borsav kedveznek a nyomelem felszívódásának, éppúgy, mint a fermentált termékek, például a savanyú káposztában található tejsav. Célszerű a vasban gazdag növényi élelmiszereket olyanokkal kombinálni, amelyek elősegítik a vas felszívódását. Például egy javaslat a reggelire: zabpelyhes müzli narancslével fekete tea vagy kávé helyett, utóbbiak ugyanis gátolják a vas felszívódását.

Növényi vasforrások: hüvelyesek és teljes kiőrlésű termékek

A legfontosabb növényi vasforrásokhoz tartoznak a hüvelyesek, mint a lencse és a csicseriborsó, de a teljes kiőrlésű gabonák is. Ugyancsak vasban gazdagok az olajos magvak, mint a tökmag és a szezám, a diófélék, az aszalt sárgabarack is. A zöldségek közül például az édesköményt, a fejes salátát és a zöldkáposztát lehet megemlíteni. A vas felszívódását a növényi táplálékból más anyagok mellett elsősorban az úgynevezett fitátok akadályozzák, amelyek a gabonákban és hüvelyesekben fordulnak elő. Beáztatással, csíráztatással és fermentációval olyan enzimeket aktiválhatunk, amelyek a fitátokat lebontják, és javítják a vas rendelkezésre állását. Mindegy, hogy valaki eszik-e húst vagy sem. A feltételezés, hogy jellemző módon a vegetáriánusok érintettek a vashiányban, téves.

A vashiány fő oka a vérveszteség

A vashiány általában vérveszteséggel függ össze. Az erősen menstruáló nők lehetnek ebben érintettek. De lehet szó a szervezet egy figyelmeztető jelzéséről, hogy az ember rejtetten vért veszít. Lehetséges okok a gyomor és bél krónikus gyulladásai. Legrosszabb esetben a vashiány daganatos betegségre is utalhat, például egy lassan növő vastagbéldaganatra, amely gyakran sokáig észrevétlen marad. A vashiány első jelei a sápadt bőr, fáradtság, gyengeség vagy szédülés.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük