Fogyókúra kellékei, súlyzók, mérőszalag, valamint brokkoli, paprika, paradicsom, saláta, alma, vizespalack.

Sokan tavasszal kezdenek őrült fogyókúrába. Télen több zsíros ételt és talán nagyobb adagokat fogyasztunk, aztán csak bosszankodunk, amikor ráállunk a mérlegre. Legtöbben az újév elején szeretnek ígérgetni, hogy ezúttal minden másként lesz. Az újévi fogadalmak között rendre szerepel a fogyás is.

A statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy azok az emberek, akik az év első napjaiban tesznek fogadalmakat, kevésbé tartják be, mint azok a személyek, akik év közben szánják el magukat komoly változtatásra. Miért ne lehetne augusztusban, októberben vagy éppen májusban fogadalmat tenni? Próbáljuk ki, és nézzük meg, mennyivel jobb kedvvel valósítjuk meg az álmainkat, mintha újév első napján tennénk mindezt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Ősszel is sokféle gyümölcs áll a rendelkezésünkre, amelyek támogathatják a fogyókúránkat. Az egyik az alma, amely nagyon sok pektint, azaz rostot tartalmaz. De nem lehet kihagyni a repertoárból a körtét, a sütőtököt és a szilvát sem. A szőlő is nagyon hasznos a szervezet számára, hiszen gazdag rostban és sok vizet is tartalmaz, amely elősegíti a belső hidratációt.

Tudta, hogy az otthoni étkezés a leghasznosabb a szerveztünk számára? Hiszen mi készítjük elő és főzzük meg az ételeket, így biztos, hogy egészséges alapanyagok kerülnek bele. Miért venne olyan ételt, amelynek nem ismeri az összetevőit, és azt sem tudja, ki és milyen körülmények között készítette el? Szerencsére egyre többen gondolkodnak így és preferálják inkább a saját készítésű ételeket a készételekkel vagy a feldolgozott élelmiszerekkel szemben.

Ma már nemcsak az edzőteremben lehet érdekes és izgalmas edzésben részünk, nemcsak a kinti edzés tartogathat számunkra izgalmakat, hanem a benti, az otthoni sportolás is sok örömöt ígér. Ma már olyan sok okosalkalmazást lehet telepíteni a telefonra és a tabletre, amelyek lehetővé teszik, hogy azt nézzünk, hallgassunk edzés közben, amit csak szeretnénk. Ősszel, amikor kint szitál az eső és hideg van, akkor jobb is a biztonságos benti edzés, és közben még jól is szórakozhatunk.

Ha nincs kedve az őszi keményebb edzésekhez, akkor kíméletes és hasznos mozgás lehet a gyaloglás. Amennyiben lehetősége van, közlekedjen mindenhová gyalogosan a városban. Akkor számíthat eredményre, ha a napirendjében rendszeressé teszi ezt a fajta edzést. Az is a fogyókúra része lehet, ha a munkahelyén liftezés helyett a lépcsőn közlekedik, vagy ebéd után az édesség helyett sétál egyet a közeli parkban.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*