fbpx

A leptin és a ghrelin nevű hormonok szerepe

Kék blézerben ül az irodájában állát megtámasztva egy hölgy, előtte egy kistányéron három fánk.

Az emberi testben sokfajta hormon megtalálható, amelyeknek az a szerepük, hogy szervezetünk egészségesen legyen képes működni. Vannak olyan hormonok, amelyek a jóllakottságért vagy az éhségérzetért felelnek. Ilyenek például a leptin és a ghrelin, amelyeknek még a zsírok raktározásában és az anyagcserében is kiemelkedő szerepük van.

A leptin egy olyan hormon, amely a zsírsejtekben, a zsírszövetben termelődik. A leptin egyik fő feladata, hogy üzenetet küldjön az agyunknak, ha már eleget ettünk és ideje volna az étkezéssel leállni. Amennyiben magas a szervezetünkben a leptinszint, akkor érezzük azt, hogy már jóllaktunk, viszont ha csak alacsony koncentrációban van jelen a szervezetünkben, akkor érzünk éhséget. Ilyenkor pedig a legtöbb ember számára teljesen mindegy, hogy mit, csak azt tartják szem előtt, hogy gyorsan egyenek valamit.

A leptinszintet meghatározza az is, hogy mennyit sikerült egy-egy éjszaka aludnunk. Egy kutatás során azt a megállapítást tették a szakemberek, hogy azoknál a személyeknél, akiknél az éjszakai alvás mennyisége lecsökkent négy órára, az átlagos leptinszint legalább húsz százalékkal csökkent. Ez pedig azt jelentette, hogy hatványozottabban jelent meg esetükben az éhségérzet, vagyis az ébredést követően azonnal enniük kellett valamit.

A leptin mellett egy másik hormonnak, a ghrelinnek is szerepe van abban, ha valaki hízásnak indul. Ez a hormon a hasnyálmirigyben, a gyomorban és a hipotalamuszban is termelődik. Amikor a szervezetünk energiatartalékai megcsappannak, akkor a ghrelin arra ösztönzi a szervezetünket, hogy kezdjen el zsírt raktározni. Viszont nemcsak a raktározás kezdődik meg, hanem a zsírok lebontásának az üteme is csökkenni kezd, hogy ezzel is energiát tartalékoljon a szervezet számára. Ennek a hormonnak is van egy olyan hatása, amelyet a kevés alvás vált ki. Amennyiben nem alszunk eleget, akkor megemelkedik a ghrelinszint, és ez ismét csak az étvágy növekedését képes előidézni.

Tehát ahhoz, hogy ne fenyegessen bennünket az elhízás réme, lényeges, hogy eleget aludjunk. Emellett helyezzük előtérbe a vitamindús táplálkozást és az egészséges életmódot is, amelybe a rendszeres testmozgásnak is helyet kell szorítanunk.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük