A reggeli kávénkat sokféleképpen egészségessé varázsolhatjuk – fahéjas-kókusztejes kávé kardamommal

Egy csésze kávé, mellette fahéjrúd, kanálban őrölt fahéj, kardamom, csillagánizs.

Sokan el sem tudnák képzelni a reggelt egy csésze forró, gőzölgő kávé nélkül. Való igaz, nagyon jó napindító, de mindenképpen próbáljunk előtte reggelizni. Ha pedig még jobban odafigyelünk az egészségünkre és tudatosan gondolkodunk, akkor különféle finomságokkal is felturbózhatjuk a reggeli italunkat. Ma már tudományos kutatási eredmények is igazolják, hogy a napi két kávé igenis jót tesz az egészségnek.

Egy bizonyos kor után – általában 40 éves kor fölött – pedig úgyis jelez a szervezet, hogy mi esik neki jól és mi nem. Ha a harmadik kávétól már émelygünk, de kettő még nagyon is jólesik, akkor fogyasszunk csak két csésze kávét a nap folyamán. Azok, akik figyelnek a testük jelzéseire, kevésbé betegszenek meg. Ha például úgy érezzük, hogy a szervezetünk kevesebb ételt kíván, és valóban kevesebbet is eszünk, akkor a testünk meghálálja, hogy nem terheltük feleslegesen.

De térjünk is vissza a kávéra, a kávézásra. Mutatjuk is, hogy mivel tehetjük még egészségesebbé a reggeli italunkat!

A reggeli kávénkba tehetünk egy csipet fahéjat. A fahéj ugyanis öregedésgátló antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segítenek a vércukorszint szabályozásában, illetve az LDL-koleszterin-szint csökkentésében.

Ha nem szeretjük a fahéjat, akkor kakaóport is használhatunk, ugyanis remek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkezik.

Ha valamilyen kulináris élményre vágyunk, akkor egy pici kókuszolajjal is feldobhatjuk a reggeli kávénkat. A kókuszolaj ugyanis omega-3 zsírsavban gazdag, amelynek kiemelkedő az idegsejtvédő hatása. Ha reggel munkába megyünk, akkor ennek még élvezni is tudjuk a pozitív hatásait a munkahelyünkön.

Ha rendszeresen fogyasztunk kollagént, és azt por formájában visszük be a szervezetünkbe, akkor a reggeli kávénkhoz is hozzáadhatjuk. A kollagén ugyanis védi a bőr, az ízületek és a kötőszövetek egészségét.

Az őrölt zabpehely is jó választás, ha kicsit másként innánk a reggeli kávénkat. A zabpehely ugyanis tele van tápláló tápanyagokkal, például vassal, magnéziummal, mangánnal, cinkkel és szelénnel.

Ha pedig a fűszeres kávét részesítjük előnyben, akkor egy csipet kardamomot is adhatunk hozzá. A kardamom antimikrobiális hatásokkal rendelkezik, és erősíti az immunrendszert.

A kávénak tehát vannak előnyei és hátrányai. A kávé gazdag antioxidáns vegyületekben, amelyek fokozzák az agyműködést, és számos betegség kialakulását csökkentik, ilyen például az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór.

Egészséges emberek számára a napi 2-3 csésze kávé javasolt, de mindenki érzi, hogy mennyi napi koffeinbevitelre van szüksége. Ha krónikus betegségben szenved, mindenképpen kérjen tanácsot a kezelőorvosától a kávéfogyasztással kapcsolatban.

A kávé antioxidánsai akkor érvényesülnek igazán, ha nem ízesítjük cukorral, és hagyományos tej helyett használjunk növényi alapú tejet, például mandulatejet, kókusztejet vagy zabtejet.

Ezúttal egy egyszerű, mégis nagyon ízletes kávérecepttel készültünk a kedves olvasóinknak.

Fahéjas-kókusztejes kávé kardamommal hozzávalói:

• 2 dl kókusztej,
• egy csipet kardamom,
• egy csipet fahéj,
• egy teáskanál méz,
• egy csészényi a kedvenc kávénkból.

Elkészítése:

Forraljuk fel a kókusztejet, adjuk hozzá a fahéjat és a kardamomot. Öntsük hozzá a kávét és ízesítsük mézzel.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük