fbpx

Az izomlazító Cayenne-bors

Egy szál Cayenne-borsot, azaz chilipaprikát tart kezében egy piros körmű fiatal lány.

A Cayenne-borsot nem csupán a főzés és sütés során használhatjuk, hanem gyógyító tulajdonságait is kihasználhatjuk. Csökkenteni tudja ugyanis az izomfájdalmat, gyógyítja az emésztőrendszeri fekélyt, illetve még az anyagcserét is felpörgeti, megszabadítva a szervezetet a felesleges zsírtól.

A Cayenne-bors ma már az egész világon meglehetősen népszerű és nemcsak a konyhában használhatjuk ki előnyös tulajdonságait, hanem a természetes gyógyító erejét is igénybe vehetjük.

A Cayenne-borsban lévő kapszaicin adja a gyógynövény anyagcserefokozó hatását. Mivel segít megnövelni a szervezet által termelt hőt, így ennek segítségével sok kalóriát képes elégetni. Azonban kutatások során bebizonyosodott, hogy nincs olyan nagy hatása és még tolerancia is kialakulhat, vagyis egy idő után a rendszeres fogyasztás mellett,kialakulhat egyfajta hozzászokás.

A Cayenne-bors csökkenheti az éhségérzetet, így jóval kevesebbet fogunk enni, és így jelentősen csökkenhet a testsúlyunk is. Egy tanulmányban arról számoltak be, hogy a Cayenne-bors csökkenti a ghrelin nevű hormon termelődését, amely az éhséget képes szabályozni.

A magas vérnyomás nemcsak hazánkban, de szerte a világon egyre több embert sújt. Ennek oka lehet a mai rohanó, stresszes életmód. Ez a gyógynövény csökkenteni tudja a magas vérnyomást is, ami a borsban található kapszaicinnek köszönhető, ez ellazítja a véredényeket, ami pedig vérnyomáscsökkenést eredményez.

A Cayenne-bors védelmet jelenthet a gyomor számára a fertőzésekkel szemben, megnövelheti az emésztőfolyadék termelődését, a gyomorba történő enzimszállítást is elősegítheti, így támogatva meg az emésztést. A Cayenne-borsról bebizonyosodott, hogy csökkentheti a gyomorfekély kialakulásának a kockázatát.

A kapszaicin erős fájdalomcsillapító hatással rendelkezik, éppen ezért sok izomlazító krémbe is belekeverik. Az ilyen krémek használhatók izom- és ízületi fájdalomra, derékfájásra vagy egyéb végtagfájdalomra. Sérült bőrre nem alkalmazható.

A Cayenne-borsot fűszerként is fogyaszthatjuk, például megszórhatjuk vele ételeinket, illetve salátához is hozzáadhatjuk. Azonban nem árt óvatosnak lenni vele, mert irritációt is okozhat, illetve egyes gyógyszerekkel együtt nem fogyasztható. Erről feltétlenül tájékozódjon gyógyszerészénél vagy kezelőorvosánál!

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük