fbpx

Idősen is izmosan zöld leveles zöldségekkel

Nagy talpas szűrőben zöld leveles zöldségek, alatta halványzöld-fehér kockás abrosz.

A zöld leveles zöldségekkel kapcsolatban eddig is tudtuk, hogy nagyon egészségesek, de mostanság napvilágot látott egy olyan tanulmány, hogy az idősek számára szinte kötelezővé kellene tenni ezeknek a táplálékoknak a rendszeres fogyasztását, mivel nagy szerepük van az izomerő fejlesztésében. Ha az izom nem épül le, akkor pedig jelentősen lecsökkenhet az elesések száma és az ezzel összefüggő csonttörések kialakulásának kockázata is.

A zöld leveles zöldségek nitrátot tartalmaznak, amely az emberi szervezetben nitrogén-oxiddá alakul, és nemcsak a véráramlás javításában, hanem a teljesítmény fokozásában is aktívan részt vesz.

Egy kutatásba idős embereket vontak be, és két csoportra osztották őket. Míg az egyik csoport tagjai rendszeresen kaptak káposztát, spenótot és brokkolit, azaz zöld leveles zöldségeket, a másik csoport tagjai nem voltak ilyen szerencsések. Bebizonyosodott, hogy a zöld leveles zöldségeket fogyasztó vizsgálati alanyoknál jóval magasabbak voltak az állóképességi és teljesítményértékek, mint a másik csoport tagjainál, és ezt a jobb izomerőnek köszönhették.

A zöld leveles zöldséget fogyasztók más téren is ügyesebbek voltak és jobban teljesítettek azoknál, akik nem kaptak ilyen egészséges táplálékokat. A zöldségeket fogyasztó idősebb emberek gyorsabban tudtak gyalogolni is, illetve a megnövekedett izomerőnek köszönhetően fizikailag sokkal aktívabbak is voltak, mint a többiek.

A fent már említett nitrogén-oxidnak másban is kiemelkedő a szerepe. Nemcsak a vér áramlásának fokozásában vesz aktívan részt, hanem az izmok oxigénellátását is fokozni tudja. Ez nemcsak az olyan fizikai aktivitás alatt hasznos, mint például a kertészkedés, hanem testmozgás, edzés közben is, hiszen ily módon az izmok is sokkal több oxigénhez jutnak, ami egyrészt energiát szolgáltat a testnek edzés közben, másrészt aktívan hozzájárul az edzés utáni szakaszhoz, pontosabban az izmok regenerációjához.

Amikor megnövekszik a szervezetben az oxigénellátás, akkor ez hatással van minden szervre, szövetre és sejtre, így az izmokra is. A több oxigén hatására fokozódik az izmok teljesítménye, mégpedig a megnövekedett izomerőnek köszönhetően.

1 hozzászólás

  1. Szuhay Péter

    Ezek a zöldségek jellemzően növényi fehérjéket tartalmaznak, abban van a nitrogén. Sajnos pont a fehérje tartalmom miatt idegenkednek tőlük, azt mondják, “engem felfúj”. Na ezt a szempontot kellene elfelejteni! Télen rengeteg savanyú káposztát kellene enni, csak meg kell találni a piacon az igazi, hosszan érlelt, zamatos fajtát (azt hiszem a sötétebb, sárgásabb szín a jó jel).

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük