Egész és félbevágott avokádó.

Az avokádó nagyon népszerű manapság. Nem véletlenül, mivel egy nagyon egészséges gyümölcs, ami fogyasztható önmagában, turmixitalok alkotórészeként, salátában és desszertekben. Az utóbbi időben felröppent a hír, hogy az avokádó magját meg lehet enni. Persze nem egészben, hanem mondjuk őrölve. Természetesen van az ellentábor, akik eléggé sok aggályt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban.

Egyes feltételezések szerint az avokádómag gazdag telítetlen zsírsavakban, élelmi rostokban, fehérjékben és szénhidrátokban. Ezeken kívül értékes fitokémiai anyagokat is tartalmaz. Egyesek szerint ezek kiemelkedő antioxidáns hatással bírnak, míg mások szerint ez az állítás nem állja meg a helyét.

Az avokádómag porrá őrölt változatáról egérkísérletekben bebizonyították, hogy csökkenti az LDL- és az összkoleszterinszintet.

Szintén állatkísérletben mutatták ki, hogy a vércukorszint csökkentésére is alkalmas az avokádómag. Sőt azt is állították a kutatók, hogy talán még hasznosabb, mint a cukorbetegségben adott gyógyszerek.

Az avokádómagból készült kivonatról azt is leírták, hogy segítséget nyújthat az erek pihentetésében, ami segíthet csökkenteni a vérnyomást, ami kulcsfontosságú tényező a szívbetegségek megelőzésében.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Egyes feltételezések szerint az avokádó magja antibakteriális hatással is rendelkezik. Gombaellenes hatásait is kimutatták, legfőképpen a Candida albicans nevű gomba ellen találták hatásosnak, amely gombatípus leginkább a bélrendszerben telepszik meg és okoz károkat, negatívan hatva az emésztésre.

Az ellentábor szerint az avokádómag nem alkalmas emberi táplálkozásra, mivel olyan glikozidokat tartalmazhat, amelyek ártalmasak az egészségre. Szerintük az avokádómag minden formájában toxikus, azaz mérgező hatással rendelkezik, így emberi fogyasztásra egyáltalán nem alkalmas.

Az avokádó magjából kinyert olajat egyenesen károsnak titulálták, merthogy az ezzel kezelt egerek májában zsír- és enzimnövekedést mutattak ki.

Az avokádó gyümölcséből nyert olajjal kapcsolatban azonban egyöntetű a vélemény: pozitívan hat az emberi szervezetre. Az avokádóolajban lévő telítetlen zsírsavak számtalan egészségügyi hatással rendelkeznek.

Az avokádóolaj előnyös a szív egészségére nézve, hiszen csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét.

Az avokádóolajban lutein található, ami nem más, mint egy karotinoid vegyület. Ez a tápanyag javítja a szem egészégét és csökkenti a korral összefüggő szembetegségek kialakulását.

Az avokádóolaj enyhítheti az osteoarthritis kellemetlen tüneteit, hiszen csökkenti a gyulladást és még a csontvesztést is megakadályozhatja.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*