A gyulladás nagyon kellemetlen, és aggodalomra is okot ad, hiszen sok betegség, többek között krónikus betegség okozója lehet. Cikkünk első részében a gyulladás kialakulásának hátterét vizsgáltuk meg, a második részben folytatjuk a gyulladást okozó ételek bemutatását, illetve tippeket adunk arra vonatkozóan, hogyan is csökkenthetjük a szervezetünkben a gyulladást.
A glutén az árpában, a búzában, a rozsban található meg. Ezek bélgyulladást indukálnak a lisztérzékenységben szenvedőknél. Ez a betegség hasmenést, puffadást, vérszegénységet és fáradékonyságot okozhat.
Az élelmiszer-adalékanyagok – például az ízfokozók – krónikus gyulladást váltanak ki, és károsítják a normál májműködést. A mesterséges édesítőszerek – mint például az aszpartám – szintén gyulladásos mediátornak számítanak.
A feldolgozott és a füstölt húsételek ugyancsak gyulladást generálnak. Minél több ilyen élelmiszert fogyasztunk, annál magasabb lesz a CRP-szint.
Az alkohol nagyobb mennyiségű fogyasztása is megnöveli a CRP-szintet, ezen kívül fokozza a szivárgóbél-szindróma kockázatát is. Ilyenkor toxikus anyagok kerülnek az emésztőrendszerből a vérbe, amelyek pedig gyulladást idéznek elő, és fokozzák a krónikus betegségek kockázatait.
A finomított szénhidrátok magas glikémiás indexszel rendelkeznek, és nemcsak a vércukorszintet emelhetik meg drasztikusan, hanem a gyulladási szintet is. A teljes kiőrlésű gabonák azonban a vércukorszintet is szabályozzák, és még a gyulladást is csökkenteni tudják.
És mit tehetünk a gyulladás csökkentése érdekében? Mutatjuk a válaszokat! Az ételválasztás nagyon fontos, hiszen az egészséges táplálékok védelmet nyújtanak a gyulladás ellen. Fogyasszunk több gyümölcsöt és zöldséget, valamint omega-3 zsírsavakat tartalmazó táplálékokat. Az omega-3 zsírsavak legjobb forrásai közé tartoznak a hidegvízi halak (például a lazac, a tonhal), illetve a tofu, a dió, a lenmag. Egyéb gyulladáscsökkentő táplálékok: zeller, áfonya, fokhagyma, szőlő, olívaolaj, tea, gyömbér, rozmaring, kurkuma. A mediterrán étrend a tökéletes példa a gyulladáscsökkentő étrendre.
Korlátozzuk vagy kerüljük az egyszerű szénhidrátokat, például a fehér lisztet, a fehér rizst, a finomított cukrot és minden olyan ételt, amely kukoricaszirupot tartalmaz.
A rendszeres testmozgás kiváló módja a gyulladás megelőzésének. Legyünk következetesek a testmozgással. Szánjunk időt naponta az aerob edzésre (40 perc) és a súlyzós vagy az ellenállási edzésre heti 3-4 alkalommal.
A túlsúlyos emberek szervezetében általában mindig kialakul a gyulladás. A fogyás azonban csökkentheti a szervezetben kialakult gyulladási szintet.
Azt hiszem fontos, hogy hangsúlyozzuk, hogy a glutén csak azoknak árt, akik arra érzékenyek. Manapság olyanok is veszik a glutén mentes élelmiszereket, akiknek erre nem kell figyelni. A glutén úgy tudom növényi fehérje, aki nem glutén érzékeny, annak úgy gondolom értékes tápanyag. Más kérdés, hogy olyan glutén tartalmú dolgokat érdemes enni, amiben más értékes összetevők is vannak, például a tönkölybúza meg általában a teljes kiőrlésű gabonák.