Kis üvegben szantálfa-illóolaj, mellette egy tálban szantálfa, mögötte égő mécses.

A szantálfa-illóolajjal nemcsak az egészségünket védhetjük, hanem az öregedésgátló hatásait is kihasználhatjuk. Ez az illóolaj főleg kozmetikumokban, szépségipari termékekben és parfümökben lelhető fel. A hagyományos ajurvédikus és kínai orvoslás már évszázadok óta alkalmazza a szantálfát betegségek megelőzésére és kezelésére.

Mivel a szantálfa nagyon sok gyógyító tulajdonsággal bír, így több betegség kezelésére is alkalmazhatjuk. Akár húgyúti fertőzéseket, emésztési panaszokat is kezelhetünk vele, de a köhögést is csillapítja, illetve fertőzések esetén is bátran használhatjuk. A gyógynövény csak úgy, mint a kamilla vagy a levendula nyugtató hatást gyakorol az elmére.

A szantálfa-illóolaj nagyon hatásosan képes a gyulladás csökkentésére, de a vércukorszint szabályozásában is aktívan részt vesz. Antiszeptikus hatással is rendelkezik, így nagyszerűen alkalmazható külső sebek kezelésére. Ez az olaj védelmet jelenthet a fekélyek vagy az olyan fertőzések ellen, amelyek valamilyen bőrön keletkező sebből indulnak ki. A gyógynövényt a szépségápolásban is bátran alkalmazhatjuk, hiszen nagyszerű megoldás lehet pattanások ellen.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Ennek az illóolajnak kiemelkedő a nyugtató hatása, hatékonyan lazítja el az izmokat, pozitívan hat az idegrendszerre, éppen ezért verhetetlen a fájdalom csillapításában, illetve minden olyan egészségügyi problémán segíthet, melyek valamilyen görcsös állapothoz kapcsolódnak.

A szantálfa-illóolaj antioxidánsokban is rendkívül gazdag, így potenciálisan csökkentheti az oxidatív stresszt okozó káros hatású szabad gyökök számát. Ez azért nagyon lényeges, hiszen minél több keletkezik belőle, annál gyorsabb lesz az öregedési folyamat a szervezetünkben.

A gyógynövény illóolaja nemcsak a pattanások ellen nagyon hatásos, hanem az ekcémás bőrt is megnyugtatja és gyógyítja, illetve arról is beszámoltak a tanulmányok, hogy szemölcsök kezelésére is hatásos.

Mivel a szantálfa-illóolaj köptető hatással is rendelkezik, a köhögés kezelésében is segítségünkre lehet. Egyes tanulmányok szerint ez az illóolaj a megfázást és az influenza kellemetlen tüneteit is enyhíti, azaz nagyon jól kezeli a kórokozók, legfőképpen a vírusok okozta fertőzéseket.

Ehhez a cikkhez 3 hozzászólás

  1. Marsi Imréné

    Remek, tényszerű, felvilágosító jellegű tájékoztatás !

  2. köszönöm a nagyon hasznos információkat

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*