fbpx

A keringés javítható – két Cayenne-borsos recepttel

Fakanálon Cayenne-bors, a háttérben chilipaprika.

Napjainkban egyre többen szenvednek valamilyen keringési problémától. Ennek nem más az oka, mint az elhízás és az inaktív életmód. A keringés azonban javítható, ehhez csak annyit kell tennünk, hogy változtatunk az életmódunkon. Még egy kvázi rossz keringést is lehet javítani, és esetenként vissza is lehet a betegséget fordítani. Természetesen nem egyik napról a másikra, hiszen ez egy lassú folyamat. Azonban a keringés javításához mi magunk is kellünk, és természetesen néhány kiegészítő is jó szolgálatot tehet, illetve néhány életmódbeli változtatás is hasznos lehet, amennyiben valamilyen keringési problémánk van. Mutatjuk is, hogy melyek ezek!

A jó keringés fenntartásához ihatunk olyan teákat, amelyek csökkentik az ödéma kialakulásának kockázatait, ilyen például a zöld tea és a petrezselyemtea. Nagyon lényeges, hogy a nap folyamán növeljük a folyadékbevitelt, és csökkentsük a sóbevitelt, ezen kívül együnk omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket, illetve citrusféléket és zöld leveles zöldségeket.

A keringést testmozgással és a lábak rendszeres mozgatásával, tornáztatásával is fokozhatjuk, hiszen ez fokozza a keringést, és megakadályozza a folyadék felhalmozódását, ami duzzanathoz vezethet. A rossz keringés általában idősebb korban alakul ki, és gyakran párosul más betegséggel, ilyen például a perifériás artériás betegség vagy a cukorbetegség. Az elhízás és a dohányzás is oka lehet a rossz keringés kialakulásának.

Természetes módszerek is léteznek a rossz keringés megelőzésére, ilyen például az, ha elegendő vizet fogyasztunk a nap folyamán. Ha nem vagyunk elég hidratáltak, akkor a vér sem kering olyan hatékonyan, ami viszont folyadékretenciót, duzzanatot okoz a kezekben és a lábakban.

A Cayenne-bors is nagyon hatékony a keringés fokozásában. Ezt a hatását a benne található kapszaicin nevű vegyületnek köszönheti. A kapszaicin javítja a szövetek véráramlását, és csökkenti a vérnyomást, emellett serkenti a nitrogén-monoxid felszabadulását is, amely tágítja az ereket, és így megkönnyíti a vér áramlását a vénákon és az artériákon keresztül. A Cayenne-bors javítja a keringést és az erek ellenállását, emellett csökkenti a zsíros plakkok felhalmozódását az artériákban. Hogyan használjuk?

Cayenne-borsos víz hozzávalói:

• 1 liter víz,
• negyed teáskanálnyi Cayenne-bors.

Elkészítése és fogyasztása:

Nincs is más dolgunk, mint a liter vízben elkeverni a fűszert. A nap folyamán beosztva kortyolgassuk el a fűszeres vizet.

Cayenne-borsos salátaízesítő hozzávalói:

• 1 dl olívaolaj,
• egy teáskanál Cayenne-bors,
• ízlés szerint tengeri só.

Elkészítése:

Keverjük el az olajban a fűszereket, és hagyjuk állni kb. 1 hétig. Amikor salátát készítünk, vegyünk ki a fűszeres olajból tetszőleges mennyiséget, és ízesítsük meg ezzel az olajjal a salátánkat.

A keringést fokozhatjuk úgy is, ha vízhajtó teákat fogyasztunk, azonban csak abban az esetben, ha ezt orvosi konzultációt követően tesszük, főleg ha egyébként is szedünk vízhajtó gyógyszert. Remek vízhajtó tea a zöld tea és a petrezselyemtea. Mindkettő antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásokkal is rendelkezik. Flavonoidokat, koffeint és káliumot is tartalmaznak. Ezek javítják a keringést, és segítenek megszüntetni a szervezetben felhalmozódott folyadékfelesleget.

A zöld leveles zöldségek szintén nagyon hatékony keringésjavítók lehetnek. A vízitorma, a spenót, a kelkáposzta, a petrezselyem nitrátban is bővelkednek, amely nitrogén-monoxiddá alakul. Ez pedig kitágítja az ereket, így könnyítve meg a vér áramlását.

  1. Gyögyné Simon

    Jónapot kívánok. Afelől érdeklődnék,hogy vérhigitót szedők is alkalmazhatják ezeket a természetes vizhajtókat? Válaszát előre köszönöm. Tisztelettel Simonné

  2. Tóth Ildikó

    A cayenne bors tényleg fantasztikus hatású, ám vannak betegségek, amelyekben még tea formában is tiltottak, ilyen pl. a gyomor-bélrendszer akut és krónikus gyulladásos betegségei, kiemelten a hasnyálmirigy bármilyen betegségét, vese- és májrendellenességek, illetve ha egyéni intolerancia áll fenn a kapszaicinnel és a cayenne-borsban található egyéb anyagokkal szemben.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük