A korán kelés okai – amikor nem a munka miatt tesszük

Középkorú nő ébren fekszik az ágyban kék pizsamában, mellette az éjjeliszekrényen óra és kék bögre.

Nyilván ha dolgoznunk kell, akkor beállítjuk az ébresztőórát, és bármennyire is nem aludtuk ki magunkat, fel kell kelnünk, hiszen szólít bennünket a kötelesség. Azonban vannak olyan napok, amikor még jóval az óra csörgése előtt felébredünk, és ennek sehogy sem tudjuk az okát. Pedig nagyon sok olyan betegség és egészségi állapot létezik, amikor sokkal hamarabb ébredünk fel, mint ahogyan kellene. Ez azért is ártalmas az egészségre, mivel minél kevesebbet alszunk, annál több betegséggel kell szembenéznünk. Mutatjuk is, hogy mi minden okozhatja, ha szinte mindig túlságosan korán ébredünk fel.

Az álmatlanságnak sok arca van. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat: nehezen alszunk el lefekvéskor, éjjel is sokszor felébredünk, illetve sokkal korábban ébredünk fel. Az álmatlanság bármely formája mélyebb pszichés szorongást vagy valamilyen fizikai betegséget is jelenthet. Hogy meggyőződjünk arról, hogy esetünkben melyik is áll fenn, kérjünk időpontot a háziorvosunkhoz.

Az alvási apnoe egy olyan rendellenesség, amikor is a légzés kimaradozik alvás közben. Ennek legnyilvánvalóbb tünete a hirtelen és hangos horkolás. A horkolás jelentősen megzavarja az alvást és annak minőségét. Azonban a jó hír az, hogy ez a probléma kezelhető.

A kora reggeli ébredést átmeneti szorongás is okozhatja, amelyet az életünkben bekövetkező stresszes események is kiválthatnak. Ha mi magunk nem tudunk rájönni, hogy mitől szorongunk, stresszelünk, akkor jó ötlet lehet pszichológus segítségét kérni.

A depresszió és az álmatlanság is szorosan összekapcsolódik. Az álmatlansággal kapcsolatos gondok depressziót is okozhatnak. Ez fordítva is igaz, ugyanis maga a depresszió is kiválthat álmatlanságot. Ha azonban tudjuk, hogy esetünkben a depresszió volt korábban és nem az álmatlanság, akkor beszéljünk erről a háziorvosnak, aki pszichológushoz, pszichiáterhez irányít majd bennünket.

Az emberek cirkadián ritmusa az életkorral folyamatosan változik. A középkorú emberek egyszer csak azt veszik észre, hogy jólesik esténként korábban lefeküdni, ami azt jelenti, hogy korábban is ébrednek reggelente. Ha azonban ez már rányomja a bélyeget a mindennapokra, akkor mindenképpen érdemes szakszerű segítséget kérni.

Idősebb korunkban pedig a mély alvási szakaszok lesznek egyre rövidebbek, ami azt jelenti, hogy minden apró zajra könnyen felébredhetünk. Éppen ezért ebben a korban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél mélyebben és nyugodtabban tudjunk pihenni. Teremtsünk csendet és sötétet a hálószobában, alvás előtt pedig ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat, alkoholt, ne dohányozzunk, és ne használjunk az ágyban laptopot és telefont sem.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük