Amikor a piacra kerültek a mesterséges édesítőszerek, sokan váltottak ezekre a termékekre cukor helyett. Mára azonban kezd megdőlni a tény, hogy ezek az édesítőszerek olyannyira egészségesek lennének. A cukor sem az nagyobb mennyiségben fogyasztva, de ha valaki tud megálljt parancsolni, azaz csak mértékkel fogyasztja, akkor nem lehetnek emiatt egészségi gondjai. Ellenben a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatos legújabb kutatások szerint ezek a termékek nem éppen pozitívan hatnak az agy működésére. Nézzük is, milyen tényeket fedeztek fel a kutatók!
A mesterséges édesítőszereket emberek milliói fogyasztják minden egyes nap. Még az aszpartámot tartalmazó édesítőszereket is, pedig ezekkel kapcsolatban már évekkel korábban is sok tanulmány látott napvilágot, amely azt írta le, hogy az aszpartám oxidatív stresszt képes az agyban okozni. Az oxidatív stressz gyulladást kelt az agyban, ez pedig fokozza a krónikus betegségek kockázatait, illetve még az agyban zajló öregedési folyamatok is jelentősen felgyorsulnak.
Egy másik kutatásban egereket vizsgáltak. Azt figyelték meg, hogyan hat az aszpartám ezekre a kisállatokra. Az eredmények azt mutatták, hogy ezeknek az egereknek a szervezetében csökkent a szerotonin, a GABA és a dopamin nevű neurotranszmitterek szintje.
Azokban az egerekben, akik aszpartámot kaptak, magasabb volt a noradrenalinszint is, amely voltaképpen egy stresszhormont takar.
A kutatások azt mutatják, hogy az aszpartám rendszeres fogyasztása megzavarja az agyban a neurokémiai folyamatokat, illetve oka lehet annak, hogy oxidatív stressz alakul ki az agysejtekben.
Sajnos nagyon sok olyan termékben is jelen van az aszpartám, amely kifejezetten cukorbetegeknek készült, de napjainkban szinte mindenki számára elérhetők azok a termékek, amelyek nem cukorral, hanem mesterséges édesítőszerekkel készülnek. Azonban nem árt óvatosnak lenni, hiszen minél nagyobb dózisban fogyasztjuk az aszpartámot is tartalmazó mesterséges édesítőszereket, annál nagyobb az esélye az agyban kialakult károsodásoknak.
Ezek a mesterséges édesítőszerek kognitív hanyatlást is előidézhetnek, és ennek hatására akár Alzheimer-kór, illetve demencia is kialakulhat.
A mesterséges édesítőszereket használó emberek hamis biztonságérzetet érezhetnek a napi cukorbevitelükkel kapcsolatban, és emellett előfordulhat, hogy sok hizlaló ételt, például süteményt, édességet és desszertet fogyasztanak.
A mesterséges édesítőszerek intenzívebb ízűek, mint a cukor, ami azt jelenti, hogy gyakori fogyasztásuk túlstimulálja a cukorreceptorokat, és csökkentheti az egészségesebb ételek, például a zöldségek iránti vágyat.
A kutatások szerint a mesterséges édesítőszereket használó emberek általában jóval elhízottabbak, mint akik nem élnek ezzel a kiegészítővel, ugyanis jobban elengedik magukat más ételekkel kapcsolatban, azaz kevésbé óvatosak azok kalóriatartalmát illetően, ez pedig elhízáshoz vezethet.
Állatkísérletek azt igazolják, hogy a mesterséges édesítőszerek függőséget okozhatnak, tehát amennyiben elkezdjük azokat fogyasztani, mindenképpen mérlegelnünk kell ezt a tényt is.
Sok évvel ezelőtti emlékem egy azóta már megszűnt ferencvárosi piacról: kérdeztem az árust, hogy ugye nincs cukor a csípős csalamádéban. A választól kiakadtam, azt mondta, hogy nincs, csak édesítőszer van benne. Na ennyire kell vigyázni, a helyzet ma sem hiszem, hogy jobb.
És mi a helyzet a nátrium ciklamát és nátrium szacharinát> édesítőszerekkel?
Igen, Önnek igaza van, mert itt csak az aszpartammal foglalkoznak, de Én úgy tudom az Ön által felsorolt édesítő szerek legalább olyan ártalmasak mint az aszpartam.