Avokádó, grépfrút, alma, fekete áfonya, cseresznye – ezernyi pozitív hatással

Asztalon egy alma mérőszalaggal, háttérben más gyümölcsök, zöldségek.

Ahhoz, hogy lefogyjunk, nem kell drasztikus megoldásokra gondolni, azaz nem szükséges drága fogyasztószereket szedni, hiszen egyes gyümölcsök is a támaszaink lehetnek a súlycsökkentésben.

A rendszeres gyümölcsfogyasztás támogatja az egészséges testsúlykontrollt. A gyümölcsök ilyen arányú hatása részben az antioxidánsoknak köszönhető és azoknak a tápanyagoknak, amelyek megváltoztatják a bélmikrobiomot, illetve annak, hogy a gyümölcsök fokozni tudják a jóllakottságérzetet. Mivel a gyümölcsök rostokban és vízben is bővelkednek, így sokáig érezhetjük jóllakottnak magunkat, és kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, ami pedig fogyást eredményez.

A gyümölcsök ezen kívül A-, C- és E-vitaminokban bővelkednek, amely tápanyagok szorosan kapcsolódnak a csökkent zsírgyarapodáshoz, és a hasi zsírt is csökkenteni tudják. Ezen kívül a rostok pozitívan hatnak a bélmikrobiomra, ami azt jelenti, hogy ezzel csökken az elhízás esélye.

Az egyik fogyást segítő gyümölcs az avokádó lehet. Egy kutatásba férfiakat és nőket is bevontak, akiknek mindennap avokádót kellett fogyasztaniuk. A vizsgálat végeztével megállapításra került, hogy a vizsgálati alanyoknak kivétel nélkül csökkent a zsigeri és a bőr alatti zsírraktáruk. A kutatások azt mutatják, hogy ha a főétkezéseink mellé avokádót is fogyasztunk, mintegy 40%-kal csökkenhet az étvágyunk.

Az alma polifenolokban és gyulladáscsökkentő antioxidánsokban bővelkedik. Amennyiben ebéd előtt megeszünk egy almát, sokkal kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz, amikor a nap főétkezését fogyasztjuk, hiszen az alma is sok rostot (pektint) tartalmaz, ami könnyen eltelít, így nem leszünk olyan éhesek, mintha üres gyomorral ülnénk le az asztalhoz enni.

A fekete áfonya csak nagyon kevés kalóriát tartalmaz, ellenben antioxidánsokban bővelkedik. A kutatások azt mutatják, hogy már napi egy csészényi fekete áfonya fogyasztása mintegy 20%-kal csökkenti a szívbetegségek kockázatait. Egy vizsgálat 25 évig követett nyomon olyan embereket, akik nem fogyasztottak rendszeresen fekete áfonyát és olyan személyeket, akiknek rendszeresen szerepelt az étrendjükben ez a gyümölcs. Az eredmények azt mutatták, hogy azok tapasztaltak meg kisebb súlygyarapodást, akiknek rendszeresen szerepelt az étrendjében ez a gyümölcs. A fekete áfonya ezen kívül antioxidáns antocián nevű vegyületekben is gazdag, amely sikeresen csökkenti a testzsírszázalékot is.

A cseresznye nemcsak rostot, hanem C-vitamint és gyulladáscsökkentő antioxidánsokat is biztosít a szervezet számára. A cseresznye nemcsak a súlykontrollban vesz aktívan részt, hanem jobb alvást is biztosít. A kutatások szerint azon személyeknek, akik napi 7 vagy annál kevesebb órát alszanak, nagyobb valószínűséggel lesz magasabb a testtömegindexük, mint azoknak, akik mindennap legalább 8-9 órát alszanak. A cseresznye fogyasztása már csak amiatt is javasolt, mivel javítja az alvás mennyiségét és minőségét.

A grépfrút sok vizet és C-vitamint tartalmaz, ellenben alacsony a cukor- és kalóriatartalma. Amennyiben étkezés előtt fogyasztjuk ezt a gyümölcsöt, fogyást tapasztalhatunk csakúgy, mint az almával kapcsolatban, ugyanis ha rendszeresen fogyasztunk grépfrútot, akkor C-vitamint, rostot, magnéziumot és káliumot viszünk be a szervezetünkbe. Ezek a tápanyagok megemelik a jó, azaz a HDL-koleszterin szintjét, és csökkentik a trigliceridszintet és a C-reaktív fehérjét (egy gyulladást jelző markert). Ez pedig alacsonyabb testtömeget és kisebb derékkörfogatot eredményez.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük