fbpx

Az immunrendszerünk hálás lesz, ha ezeket fogyasztjuk

Egy asztalon sárga pulóvert viselő nő bal kezében gyömbéres narancslevet tartalmazó üvegpoharat tart, jobb kezével elutasító mozdulatot tesz gyógyszerek felé.

Az immunrendszernek sok és összetett feladata van. Elsősorban az a feladat hárul rá, hogy megvédjen bennünket az olyan kórokozóktól, mint a gombák, a baktériumok, a vírusok és egyéb paraziták. Az immunrendszerünknek mindig ébernek kell lennie, hiszen a megfelelő működése kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából. Tudnia kell, hogy mely mikroorganizmusok károsak és melyek hasznosak, azaz mely betolakodók ellen kell, és mely ellen nem szükséges támadást indítania.

Az immunrendszerünk akkor betegszik meg, ha a szervezetünk nem kap elegendő tápanyagot, illetve ha méreganyagokkal terheljük magunkat. Ilyen toxinok lehetnek a cigarettában és az alkoholban, de más forrásokból is bekerülhetnek a szervezetünkbe. Fontos, hogy rendszeresen mozogjunk és egészséges táplálékokat fogyasszunk, hiszen immunrendszerünk csak ebben az esetben képes kielégítően működni.

Az immunrendszer működését a citrusos gyümölcsök is támogatják, melyek sok antioxidáns vitamint tartalmaznak. A C-vitamin elősegíti a fehérvérsejtek termelését, ezeknek kulcsfontosságú szerepük van a fertőzések leküzdésében.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A brokkoli nagyon sok értékes tápanyagot, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Megtalálható benne az összes antioxidáns vitamin, azaz az A-, a C- és az E-vitamin, emellett rostban is gazdag, így az egyik legegészségesebb zöldség címet is megszerezte magának.

Az immunrendszer másik nagy barátja a fokhagyma, rendszeres fogyasztásával nemcsak a vérnyomásunk normalizálódhat, de a keringésünk is sokat javulhat, hiszen ez a gyógynövény megakadályozza az artériák merevségét és keménységét, ami sok esetben oka lehet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának. A fokhagyma immunerősítő hatását a benne található allicin nevű vegyületnek köszönheti.

A védelmi rendszerünk számára hasznos lehet az is, ha legalább a téli hónapokban kúraszerűen gyömbért is fogyasztunk. Én sokféleképpen készítem. Főzök belőle teát, rendszeresen reszelek egy keveset a salátámba, de egy remek keveréket is szoktam csinálni, amit a téli hónapokban ki nem hagynék sohasem.

Így készítem el az immunerősítő gyömbéres finomságot: Egy tálban összekeverek 8-10 evőkanál mézet, ehhez reszelek 4-5 gerezd fokhagymát, és egy nagyobb darab meghámozott gyömbért is mellé reszelek. Ezt követően egy-egy késhegynyi fahéjat, kurkumát és egy csipet fekete borsot is adok hozzá. Valamikor cseppentek hozzá még egy frissen facsart citromlevet, így természetesen a citrom értékes rostjai is az üvegbe kerülnek.

A keveréket bárki ízlésének megfelelően elkészítheti. Kurkumát ne használjanak azok, akik valamilyen gyógyszert szednek, illetve a gyomor és emésztési panaszokkal küzdők hanyagolják a fekete borsot is. Én egész télen eszem ezt a keveréket, persze kisebb szüneteket mindig tartok.

    1. Bátran fogyaszthatja naponta ezt a keveréket. A nap bármely szakában jó, de talán a legjobb délelőtt.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük