
Nyilvánvaló, hogy sok tényezőn múlik, hogy egy-egy betegséget mennyire tudnunk „kikezelni” fokhagymával. Csodamódszerek és csodanövények ugyan nem léteznek, de sok-sok kutatás és azok eredményei bizonyítják, hogy a fokhagyma mennyi csodálatos gyógyhatással rendelkezik. Cikkünkben most ezek közül mutatunk be néhányat.
Mivel gyulladáscsökkentő és antimikrobiális hatása is kiemelkedő ennek a gyógynövénynek, így nagyon hatékony lehet a fülfertőzések kezelésében és azok megelőzésében.
Ha szeretnénk fogyni, és ehhez valamilyen természetes szert, kiegészítőt, módszert keresünk, akkor is bátran fordulhatunk a fokhagymához, ugyanis csökkenti a szervezetben a gyulladást, illetve a lipidértékeket, többek között a vér koleszterinszintjét is, amelyek mind-mind gátolják vagy lassítják a testsúlycsökkenést.
A fokhagyma egy cisztein nevű bioaktív vegyületet is tartalmaz, amely olyan neurodegeneratív betegségektől óvhat meg bennünket, mint az Alzheimer-kór vagy a demencia, mivel a fokhagyma csökkenti az agyban a szabad gyökök számát és a gyulladást, amelyek mind-mind negatívan hatnak a memóriára és a kognitív funkciókra.
A fokhagyma nemcsak a megfázás kezelésében lehet a segítségünkre, hanem az asztmát kísérő tünetek enyhítésében is. Ha mégis megfáztunk, akkor is javasolt fokhagymát fogyasztani, hiszen sokkal hamarabb kilábalunk a betegségből, illetve gyorsabban és könnyebben átvészelhetünk egy-egy asztmás rohamot.
Ha valaki gyakran szenved húgyúti vagy vesefertőzéstől, akkor is érdemes rendszeresen fogyasztania fokhagymát, hiszen csökkenti és elpusztítja a kórokozókat, amelyek ezekért a fertőzésekért felelősek. A húgyúti fertőzések kialakulásában nagy szerepe van az E. coli nevű baktériumnak, amely elpusztításában szintén nagyon hatékonynak bizonyult a fokhagyma.
A fokhagymának nemcsak az antibakteriális, hanem a gombaellenes hatása is kiemelkedő, különösen a candida gomba ellen nagyon hatékony.
A cukorbetegség egy nagyon komoly krónikus betegség. A fokhagyma aktív szerepet játszik a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében is, hiszen javítja az inzulinérzékenységet, csökkenti a vércukorszintet, és normalizálja a trigliceridszintet is.
Mivel fitronutriensekben és antioxidánsokban is bővelkedik, így nagy szerepe lehet a sejtkárosodások és sejtmutációk megakadályozásában. Az immunsejtekre is pozitív hatást gyakorol, azaz erősíti az immunfunkciókat.
A fokhagyma nagyon erős rákellenes hatásokkal is bír. Nyilván a rákos betegségek kialakulásában sok minden közrejátszik a genetikától kezdve a dohányzáson át a nem megfelelő életmódig, azonban az eddigi kutatási eredmények azt mutatják, hogy a fokhagyma erős antioxidánsai megelőzhetik a sejtek károsodását. Minél több sejt marad ép, annál kisebb lesz az esélye a rákos sejteknek „átvenni az uralmat”, és kárt okozni a szervezetben. A kutatások azt mutatják, hogy azok esetében, akik napi rendszerességgel fogyasztanak fokhagymát, mintegy hatvan százalékkal kisebb az esélye a rákos betegségek kialakulásának, szemben azokkal, akik nem kedvelik és nem is fogyasztják ezt a gyógynövényt.
A fokhagyma rendszeres fogyasztása csökkenti és szabályozza a vércukorszintet. A szívbetegség elleni küzdelemben is számíthatunk rá, mivel nagyon hatékony a magas LDL-koleszterin-szint csökkentésében. És mivel csökkenti a vérrögképződés rizikóját, így minimalizálja a stroke és a szívroham kialakulásának esélyeit is.
A fokhagymát fogyaszthatjuk kúraszerűen, de rendszeres fogyasztásával jelentősen csökken a légúti fertőzések és betegségek kockázata, azaz kevesebb lesz az esélye a megfázásnak vagy a köhögésnek, amely általában vírus vagy baktérium által okozott légúti fertőzés eredménye. Ezt a pozitív hatását a gyógynövényben található allicin nevű vegyületnek is köszönhetjük, de a fokhagyma antioxidánsokban is bővelkedik, amelyek köztudottan nagyon jót tesznek az egészségnek.








A friss, nyers fokhagyma nagyon erős fűszer, lehet nagyon szeretni és lehet elviselhetetlennek tartani. Szerintem fontos kisgyermekkorban adni fokhagymát, fiúgyermeknek mint „férfias” dolgot. Ha már gyermekkorban sikerül megkedvelni, egész életre szóló előny. Kölyökkoromban a főtt virslit is kis fokhagyma szeletkékkel ettem és hamar megkedveltem a fokhagymás pirítóst is. Ha kell egy kis kalória, együnk vajas-mézes-fokhagymás kenyeret, csak az tudja, milyen jó, aki kipróbálta!