fbpx

Immunerősítő és -gyengítő élelmiszerek a tradicionális kínai orvoslás szerint

A hagyományos kínai orvoslás szerint besorolt élelmiszerek különféle kis tálkákban egymás mellett.

A tradicionális kínai orvoslás alapjául szolgáló taoista tan minden élőlényt öt elembe sorol be: fa, tűz, föld, fém és víz. Minden élet központjának a föld elem számít, ezért a kínai nézet a testünk közepén elhelyezkedő emésztőszerveket, mint a gyomor és hasnyálmirigy a föld elemhez rendeli. Ebben az elemben alakul a táplálék energiává, amelyre szervezetünknek szüksége van sokrétű feladataihoz.

Minden, ami a föld elemet erősíti, támogatja az immunrendszert is, és ellenállóvá tesz bennünket. Általában a föld elemet az enyhe édes íz erősíti, amihez azonban nem szükséges cukor hozzáadása. A cukor ugyanis blokkolja a testközép energiaáramlását, és elveszi az erőt a fontos föld elemtől. A következő élelmiszerekkel gyengítjük a föld elemet:

  • nyers gyümölcs és zöldség;
  • citrusfélék;
  • karfiol, spárga;
  • búzalisztből készült termékek;
  • hideg, szénsavas üdítők, gyümölcslevek;
  • tejtermékek.

Ezeket az élelmiszereket nyáron bőségesen szabad magunkhoz venni, a hideg évszakban azonban korlátozzuk fogyasztásukat. Az elkészítés módja is befolyásolja a táplálék hatását. Így a blansírozott vagy sok vízben főzött élelmiszerek hűsítőek, a grillezés vagy sütés ellenben még az amúgy semleges étkeket is melegítő hatásúvá teszi.

Immunerősítő táplálkozás

A tradicionális kínai orvoslásban a táplálék biztosítja az életenergia szabad áramlásához szükséges energiát. Ugyanakkor a gyomor funkciós köre a „közép”, ahol – ahogy a kínaiak mondják – az emésztés tüze lobog. Ha ez a közép túl hideg, fáradtak leszünk, elkezdünk fázni, és fogékonyabbá válunk a fertőzésekre. Ezért az erős immunrendszernek megfelelő „működési hőmérsékletre” van szüksége, amely a táplálkozás módjával szabályozható.

A tradicionális kínai orvoslás minden élelmiszert alapvetően aszerint sorol be, hogy a szervezetet felmelegíti vagy inkább lehűti. Ennek során az étel hőmérséklete csak alárendelt szerepet játszik. Például a meleg brokkoli jobban hűt, mint egy hideg sárgabarack. Általánosságban azonban a hideg évszakban lehetőleg naponta három meleg fogást vegyünk magunkhoz.

Kezdjük ezért a napot egy meleg reggelivel. A tradicionális kínai medicina tanai szerint a gyomor és a belek reggel 7 és 11 között vannak a legaktívabb fázisukban. Ha ebben az időben melegítő ételt veszünk magunkhoz, szervezetünket tovább tartjuk melegen, és óvjuk immunrendszerünket.

Ideális reggelire egy zabból vagy kölesből készült meleg kása, melyhez adhatunk főtt gyümölcsöt, pl. körtét, almát vagy szilvát. Alternatívaként ehetünk meleg pirítóst is tojással. Igyunk hozzá teát némi gyömbérrel vagy fahéjjal. Ha nem szeretnénk lemondani a reggeli kávénkról, tegyünk bele egy csipet kardamomot. Ezáltal az amúgy semlegesnek számító kávé melegítő itallá válik.

Bizonyára Ön is azt gondolja, hogy egy nagy pohár frissen facsart narancslé jót tesz az immunrendszernek, mivel bőven tartalmaz C-vitamint. A tradicionális kínai gyógyászat azonban másképp látja, mert a narancs a hűsítő élelmiszerekhez tartozik, melyet nyáron kell fogyasztani. Ha nyers gyümölcsöt szeretnénk enni, részesítsük előnyben a sárgabarackot és a szilvát, mert mindkettőnek melegítő hatása van. Télen gazdag C-vitamin-forrásnak számítanak a hazai káposztafélék, melyeket azonban csak rövid ideig pároljunk, hogy a vitamin ne pusztuljon el. A káposzta a föld elemet erősíti, és melegítő hatású.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük