Egy nagy csokor petrezselyemlevél és egy citrom.

Nagyon igazságtalannak tűnik sokszor, hogy a drága krémek sok esetben nem hozzák el a várva várt eredményeket és a bőrünk továbbra is zsíros vagy éppen száraz marad. Pedig ezek a termékek meglehetősen sokba kerülnek, mégsem érjük el velük a kellő hatást. A természetes krémekkel, módszerekkel sokkal eredményesebben kezelhetünk egy-egy problémát és még csak sokba sem kerülnek.

Az arc tisztításához semmi másra nincs szükség, csupán petrezselyemlevélre és citromlére. Hogyan készítse el a házi arctisztítót? Forraljon fel két deciliter vizet. Amikor a víz elkezd gyöngyözni, adja hozzá az alaposan megmosott és felaprított, két evőkanálnyi petrezselyemlevelet. Majd vegye le a tűzről és hagyja az elegyet kihűlni. Ezt követően adjon hozzá egy teáskanál citromlevet. Természetesen biocitromot szükséges használni és olyan zöldséglevelet, amelyet előzőleg soha nem kezeltek semmiféle vegyszerrel, egészséget károsító anyaggal. Amikor az elegy lehűlt, szűrje le, öntse át egy tégelybe, majd tárolja hűtőszekrényben, így több alkalommal is felhasználható.

Használja az arc- és pórustisztító „krémet” naponta két alkalommal, reggel és este. Hamarosan észre fogja venni az arcán a javulást. Ez az elegy nemcsak fehéríti, de meg is tisztítja az arcbőrt, valamint a bőre sokkal egészségesebbé válik tőle.

A friss petrezselyemlevélben számos alapvető tápanyag van. Az A- és C-vitamin, illetve a klorofill megszabadít bennünket a pattanásoktól és a hegektől. A béta-karotin és az A-vitamin a ráncok kialakulása ellen nagyon hatásos. A folsav, a vas, a magnézium, a réz és a mangán szintén nagyon fontos az egészséges bőr fenntartásához. A nagy mennyiségű antioxidáns segít megvédeni a bőrt a szabad gyökök okozta károsodástól és csökkenteni tudja a ráncok megjelenését. Antibakteriális és gombaellenes tulajdonságokkal is rendelkezik.

A citrom pozitív hatást gyakorol az egész szervezetre, tisztító hatással rendelkezik. Kiemelkedő arctisztító hatása is van. Ezen kívül gyorsítja az anyagcserét, megtisztítja a májat és stimulálja a bőrt, mégpedig nagyfokú C-vitamin-tartalmának köszönhetően. A citrom citromsavban gazdag, amely nemcsak tisztít, de világosít is. Mivel antimikrobiális tulajdonsággal is rendelkezik, így kiválóan el tudja távolítani a mitesszereket és a pattanásokat.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*