fbpx

Tanácsok 40 felettieknek

Avokádós narancssalátát szervíroz egy idősebb női kéz.

Ma a negyvenéves és az e feletti embereket nevezik körépkorúaknak, legyen szó férfiról vagy éppen nőről. Ebben az életkorban a szervezet már másként reagál olyan dolgokra, amelyek korábban is érték a testet és a lelket. A szervezet ellenállóképessége csökken, kialakulhatnak különféle betegségek, de általában a lélek megerősödik és több olyan lelki „támadást” is elviselünk, amelyek korábban mélyen érintettek bennünket.

40 éves kor fölött már jelentkezhet az alvászavar, főleg olyan nők esetében, akik átléptek a változókor kapuján. A szem is elkezdhet romlani, ugyanis csökken a látás képessége, és lehet, hogy már szemüvegre lesz szükségünk. Az apróbb problémáknál nem feltétlenül kell gyógyszert szedni, sok esetben elegendő, ha változtatunk az étrendünkön. Érdemes olyan táplálékokat fogyasztani, amelyek bővelkednek tápanyagokban, vagyis vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban.

Az alváshiány igen nagy probléma a negyven feletti korosztály esetében. Hiszen az alváshiány megzavarja az úgynevezett éhséghormonok működését, vagyis többet fogunk enni a kelleténél, ami elhízáshoz vezethet, márpedig ebben a korban az anyagcsere is lelassul, és sokkal nehezebben szabadulunk meg a súlyfeleslegtől. Érdemes a rendszeres testedzést beiktatni az életünkbe, de elalvás előtt egy órával már ne sportoljon, mert ez is megzavarja a nyugodt, pihentető alvást.

Ahogy öregszünk, egyre nagyobb szükségünk van vízre, mert ez hidratálja a belső szerveinket is. Nem beszélve arról, hogy a víz energiát is szolgáltat az emberi szervezet számára. Szinte minden testi funkcióhoz szükség van vízre, így soha ne várja meg, míg szomjas lesz, óránként mindig fogyasszon el egy pohár vizet.

A testedzésbe a súlyemelésnek is bele kell tartoznia, mivel ez jót tesz a csontoknak és még az izmokat is megerősíti. Ebben a korban már nagyon oda kell figyelni a csontsűrűségre, az izmok és az ízületek állapotára. Nemcsak a testmozgást kell beiktatni a mindennapjainkba, de vitaminokban gazdag táplálékokat is magunkhoz kell venni. A D3-, a K2-vitamin, illetve a magnézium és a kalcium nyújthat segítséget a csontok megerősítésében és a csontritkulás megelőzésében.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük