Rooibos tea, azaz afrikai vörös tea üvegpohárban.

Amennyiben meg szeretnénk őrizni az egészségünket, számtalan tea közül válogathatunk. Azonban egyes teák nem csupán az egészségünk megóvásában lehetnek a segítségünkre, hanem egyes teafajták a bőrünkre is kedvező hatással vannak. Hogy mi a titkuk? A benne lévő polifenolok, amelyek antioxidáns hatással rendelkeznek. Ezek a vegyületek ugyanis csökkentik a bőrben kialakuló gyulladásokat, de hatásosak az UV-sugárzás ellen és még a bőr hidratáláshoz is hozzájárulnak.

A matétea rendszeres fogyasztása elősegíti, hogy a bőrünk hosszú időn keresztül üde és fiatalos maradjon. Ezt a hatását annak köszönheti, hogy nagyon gazdag antioxidánsokban, amelyek a káros szabad gyökök megkötésében játszanak kiemelkedő szerepet, amelyek köztudottan a sejtek károsodását idézik elő. Ennek a teának a bőrápolásban is hasznát vehetjük, hiszen kitűnően tisztítja a bőr pórusait, de még sminkeltávolításra is alkalmas.

A rooibos vagy más néven afrikai vörös tea hatalmas előnye, hogy koffeinmentes. A változókorban lévő nők örülhetnek ennek igazán, hiszen ilyenkor általában csökkenteni szükséges a koffeinbevitelt. Ez a tea lehetővé teszi, hogy ne mondjunk le a teázás élvezetéről, mindezt úgy, hogy közben nem veszünk magunkhoz koffeint, amely a változókori tüneteket jelentősen felerősítheti. A vörös teában lévő flavonoidok gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek és nagyszerűen alkalmazhatók a pattanások eltüntetésére és a rosaceás bőr kezelésére. Ma már léteznek ízesített vörösteák is. Az Aloe verát tartalmazó gyógytea csökkenti az irritációt és nyugtató hatásokkal rendelkezik.

Az egyik legősibb gyógyítónk a kamillatea. Régen talán nem is létezett olyan háztartás, ahol ne találtunk volna egy csomaggal ebből a teából a konyhaszekrényben. A régebbi korokban legfőképpen gyulladáscsökkentésre vagy gyomorproblémákra alkalmazták. Manapság előszeretettel használják a kamillát gyulladásos bőrelváltozások kezelésére, de száraz és aknés bőrre is hatásos.

Manapság nagyon felkapott a zöld tea. Ez a tea – egyes tanulmányok szerint – segít megelőzni az UV-sugárzás okozta bőrkárosodásokat, mindemellett az öregedési folyamatokat is lassítja, mivel a teában lévő antioxidáns vegyületek bőrfiatalító hatással rendelkeznek. A teában lévő polifenolok nem csupán a gyulladás kialakulását gátolják meg, hanem még DNS-javító képességgel is rendelkeznek.

Ma már léteznek zöld teát tartalmazó krémek is, amelyek nagyon hatásosak a bőr öregedése ellen, hidratálják a száraz, érzékeny bőrt és még az ekcémával is eredményesen veszik fel a harcot.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*