Egy asztalon méz üvegben és kis tálakban gabonapelyhek és magok, mazsola, tökmag, goji mag, napraforgómag, dió, mandula, fekete és vörös áfonya, datolya, fahéj, pisztácia.

Fogyni nem könnyű, de nem is lehetetlen. A legtöbb, amit tehetünk a fogyás érdekében, hogy rendszeresen mozgunk, lehetőleg naponta, illetve egészségesen táplálkozunk. De mit tegyünk, ha egy-egy napba már nem fér bele a mozgás? Ha kicsúsztunk az időből és már az edzésre nem maradt elegendő idő?

A táplálkozásra mindenképpen figyeljünk oda, hiszen így kisebb lesz a lelkiismeret-furdalásunk. Például sokan nem tudják, hogy egyes vitaminok és ásványi anyagok is a segítségünkre lehetnek a fogyásban. Vitaminok közül kiemelkedő szerepe van a C-vitaminnak, míg ásványi anyagok közül a kalcium említendő, hiszen ez szintén támogatja a fogyókúránkat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Amikor már előre tudjuk, hogy aznap nem lesz időnk mozogni, edzeni, akkor álljunk fel gyakrabban az íróasztal mellől és végezzünk néhány tornagyakorlatot, akár telefonálás közben is. A lift helyett használjuk a lépcsőt és ebédeljünk meg rövidebb idő alatt, hagyjuk ki a kávézást, helyette sétáljunk néhány percet a parkban. Már ezzel is tettünk valamit az egészségünkért és így este nyugodtabban fogunk elaludni.

Nem olyan könnyű megszokni, hogy fánk, péksütemény és nápolyi helyett vékonyan felszeletelt zöldségeket nassolunk, de ha sikerült átállnunk egy egészségesebb táplálkozásra, akkor egy idő után már mi magunk sem értjük, hogyan is tudtunk korábban annyi édességet megenni. Szerencsénkre vannak egészséges nassolnivalók is, melyek sok-sok rostot, C-vitamint és kalciumot tartalmaznak, ez a hármas remek zsírégető hatással rendelkezik.

Miért aludjunk eleget, és miért ne aludjunk túl sokat? Mindkettő, azaz a túl kevés és a túl sok alvás is árthat az alakunknak, mivel mindkettő hizlal. Egy felnőtt embernek 7-8 óra alvás elegendő.

Ez a mennyiség 50 százalékkal segíti a zsírégetést, ellenben ha túl keveset, vagy túl sokat alszunk, akkor a zsírégetés nem lesz sikeres, sőt egyre több és több zsírpárnával kell számolnunk. A megfelelő alvásrutin kialakítása már csak azért is fontos, mert így jóval több lesz az energiánk és ez csökkenti az édesség utáni vágyódásunkat is.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*