
A méz az egyik legősibb és legváltozatosabban használt édesítőszer az emberiség történetében. Az ősemberek nemcsak édességként hordták magukkal, hanem élelemként, tartósítószerként és gyógyírként, még ha nem is tudatosan tették mindezt.
Az őskori közösségek valószínűleg már korán felfedezték a méz energiaszint-növelő hatását, amelyet a hosszabb vándorlások és a vadászat közben nagyra értékeltek. A mézet édesítésre is használták a magvakhoz és a gyümölcsökhöz. Emellett tartósítószerként is használták. Azt vették észre, hogy ha például dióra vagy húsdarabokra csepegtetnek belőle, akkor az hosszabb ideig eláll, friss marad. Sebek gyógyítására is kipróbálták, ami természetesen csökkentette a fertőzések kockázatát, és elősegítette a seb gyorsabb hegesedését.
Az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában a mézet sokoldalúan használták. Ajándékként is gyakran adták egymásnak, illetve gyakran szerepelt a méz a vallási és rituális gyakorlatok alatt. A gyógyászatban az egyik legismertebb szerepe a sebkezelésben volt. Emellett étkezési szempontból továbbra is a legfontosabb édesítőszer maradt, illetve gyakran használták édességek és italok készítésénél és a tartósítás során is. A görög és a római írások utalnak a méz alapú pakolásokra és arcápolási szerekre, amelyek a bőr feszességét és ragyogását hivatottak elősegíteni.
A középkorban a cukorhoz képest jelentős mértékben elterjedt és megfizethető maradt a méz, így természetes édesítőként fontos szerepe maradt a mindennapokban. A szerzetesek gyakran foglalkoztak méhészkedéssel, így a kolostorokban is mindig volt bőségesen méz. Gyertyák készítésénél is gyakran használtak mézet. A gyógyászatban továbbra is nélkülözhetetlen eszköz maradt a méz, kenőcsök és balzsamok alapanyagaként, illetve fűszerekkel és gyógyfüvekkel kombinálva számos receptben szerepelt. A méz és a méhviasz szerepe a gyógyítás, az élelem és a vallási-szertartási hagyományok terén is megmutatkozott a középkorban, így még inkább alátámasztotta a méhészet gazdasági és kulturális jelentőségét.
Az őskorban, az ókorban és a középkorban a méz nem csupán édesség volt, hanem energiaforrás, tartósítási lehetőség, gyógyító alapanyag és vallási-kulturális elem egyaránt. A méz végigkísérte az emberiség történetét, és lehetővé tette, hogy a mindennapok nélkülözhetetlen része legyen.
Cikkünk folytatásában két mézes receptet is hozunk: datolyás-diós müzliszelet és mézes levendulaszappan.







