Levendulamezőn ülő fiatal lány szalmakalappal, kezében levendula-virágcsokorral.

Imádom a levendulát. A gyógynövények közül a levendula az egyik nagy kedvencem. Nagyon szeretem, amikor a kertben tevékenykedek és megérzem az illatát. A színes, lila virágai is gyönyörűek, és csodálatos az az érzés, hogy a levendula és más virágok ültetésével és nevelgetésével én is teszek valamit a méhek életben maradásáért. A levendula egy remek gyógyító gyógynövény, amelyből nem csupán tea és remek, nyári hűsítő italok készülhetnek, hanem akár még saját készítésű kozmetikumokat is előállíthatunk belőle. Én például minden évben előszeretettel készítek fürdőbombákat, amelyekbe levendula-illóolajat is keverek, mert nagyon szeretem nemcsak az illatát, de a nyugtató hatását is.

A levendula ültetése

A levendula majdnem minden talajban jól érzi magát, de elsősorban a tápanyagokban gazdag, meszes talajt preferálja. A szikes talajt és a laza homokot nem igazán kedveli. Ez a gyógynövény imádja a napfényt és a meleg időjárást. Megfelelő körülmények között akár 40-60 centiméterre is megnőhet. A gyönyörű lilás virágok júniusban és júliusban nyílnak. A virágok illóolajokban is gazdagok. Az aromaterápia már régóta használja a levendula illóolaját szorongás és nyugtalanság kezelésére, de a levendulaolaj akkor is nagyon hasznos, ha álmatlanságban szenvedünk.

Levendulapalántát tavasztól egészen késő őszig ültethetünk. A gyógynövény tőosztással és dugványozással is szaporítható. Sziklakertben és balkonládában is jól érzi magát, amennyiben a kellő gondoskodást megadjuk neki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A levendula szárítása

Ha fel szeretnénk használni a levendulát, például csokorba szedve szeretnénk azt kiszárítani, akkor még a teljes virágzás előtt le kell azokat vágni és csokorba gyűjteni. Ha túl sok levél van a szárakon, akkor szedegessük le, majd egy gumival kössük szorosra, és fejjel lefelé lógassuk fel valahová.

A levendula gyógyhatása és felhasználása

A csokorba gyűjtött levendulát a lakásunk dekorálására is használhatjuk, közben pedig remekül illatosítja a lakást. Szekrénybe is tehetünk belőle, így remek szekrényillatosító válhat belőle.

A levendulából készíthetünk teát, amely nyugtató hatással rendelkezik és segít megszabadulni a testi és lelki feszültségtől. Fürdővízbe is szórhatunk levendulavirágot, így is érvényesül a nyugtató hatása. Mi is készíthetünk belőle saját készítésű kozmetikumokat és szappant is.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*