fbpx

A fogyáshoz nem kell pénz, almaecettel is fogyhatunk

eFaasztalon egy kis üveg almaecet, mellette három fényes piros alma.

A fogyáshoz valóban nem kell pénz. Nem kell drága eszközöket és fitneszbérletet vásárolni, hiszen otthonunk kényelmében is mozoghatunk és olyan egyszerű, természetes módszer is megtámogatja a fogyókúránkat, mint amilyen az almaecet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a jövőben megiszunk mindennap 2-3 pohár almaecetes vizet és nem mozgunk mellette, illetve továbbra is egészségtelenül táplálkozunk.

Az almaecet önmagában nem ígér csodafogyást, mert ilyen nem létezik. Az almaecet sok mindenben segít, de abban nem, hogy helyettünk végezze a dolgát, azaz egymagában szabadítson meg a súlyfeleslegünktől. Ehhez mi magunk is kellünk, az erőfeszítésünk, az akaratunk és az agyunk, amelyet a tudatosabb, egészségesebb életmódra programozunk. Mindenki tudja, hogy egyetlen dologtól nem várhatunk csodát, ezek a csodásnak kikiáltott módszerek csakis velünk szimbiózisban működnek, de ha mi is megteszünk mindent a siker érdekében, akkor viszont sok mindenben a segítségünkre lehet még az almaecet is. Mutatjuk, is, hogy miben számíthatunk erre a különleges italra.

Az almaecet sikeresen szabályozza a vércukorszintet és elősegíti a zsírégetést, ez a hatás pedig jelentős testsúlycsökkenést eredményez.

Az almaecet az anyagcserét is javítja. Mit is jelent ez? Az almaecet aktiválja azokat az enzimeket, amelyek a zsírégetést szabályozzák.

Az almaecet akkor is a hasznunkra lehet, amikor már nem fogyókúrázunk, ugyanis megakadályozza, hogy ismét súlygyarapodással kelljen megküzdenünk, azaz segítséget nyújt az ideális testsúly fenntartásában. Mindemellett az almaecet főként a hasi zsír csökkentésében lehet a segítségünkre. Ez azért lényeges, mivel a hasi zsír oka lehet a metabolikus szindróma létrejöttének, ami viszont krónikus betegségek – cukorbetegség, szívbetegségek – kialakulását okozhatja.

Az almaecet egyéb hatásai: étvágycsökkentés, fogyás, vércukorszint-karbantartás, probiotikumok termelődése és aktiválása, ami az emésztés javulását okozza. Az almaecet aktívan részt vesz a szervezet méregtelenítésében, az immunitás fokozásában, illetve egy egészséges enzimaktiváció-folyamatot is elindít a szervezetben.

Az almaecetet sohasem önmagában, hanem vízzel hígítva fogyasszuk. A fogyás érdekében a következő receptet is elkészíthetjük, és minden étkezés előtt igyunk meg ebből az italból egy pohárnyit. Keverjünk össze egy pohár vizet, egy-két teáskanálnyi almacetet, pár csepp citromlevet és egy ujjnyi gyömbért lereszelve. Ízlés szerint mézet és fahéjat is tehetünk bele, és ezt az italt kortyolgassuk el minden étkezés előtt.

  1. Lója Béláné

    Évekkel ezelőtt hallottam erről, kipróbáltam és hatásos! Ugyan a gyömbért nem bírom, de a nélkül is dolgozik a “koktél”, ajánlom mindenkinek. Tényleg jó, de vigyázz a gyomrodra, nem mindenki bírja, bár mézzel és fahéjjal igazán egzotikus. Nem drasztikus a hatása, türelemmel kivárva szép egyenletesen dolgozik. Jó egészséget!

  2. Az almaecet nincs rossz hatással arra, akinek sok sava van? Megköszönném, ha válaszolnának e-mailben!

    1. Nincs! Nagyon jo,mert a szervezetbe kerulve lugosit !!! Ra kell keresni a neten , nagyon sok jo hatasa van az almaecetes viznek !

    2. Ludányi Emőke

      Sajnos nekem gondot okoz a gyomrokban,így nem tudom inni evés előtt.Vigyázni kell vele,hiåba lúgosít nem mindenkinek jó!!!

  3. Zoltan Szabatin

    80 % a az embereknek akik saves gyomorra szedik a sok savlekotot eppen az ellenkezo hatast valtjak ki,a gyomor nyelocso kozotti szelep (van hivatalos neve is) akkor nem zar ha keves a sav,,almaecet megfelelo szintre emeli ezt az erteket, ket heten belul gyomoreges,kohoges elmulik,

  4. Minden étkezés előtt 1 pohár italt kel meginni, vagy az 1 pohár italt kell elosztani étkezések előttre?

  5. Erzebet Horvat

    Jó estét! Anyukám minden reggel iszok egy kiskanál almaecetes vizet. Most voltunk vele vérvételen ès a Trombocita szintje csak 89. Azt szeretném megkérdezni, hogy az almaecet kihatással van e a Trombocita szint csökkenésère?

  6. Ponnert Attiláné

    Helló !! Szeretném megkérdezni ,hogy szedem a Tanydon 80 as vérnyomás csökentőt de nem igazán jó a vérnyomásom . Írtak fel egy másikat attól meg rosszul voltam ! De több gyógyszert nem szeretnék szedni . Inkább valami természetes gyógymód ha lehet . Tudnak valamit ajánlani !! Köszönöm !!

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük