fbpx

A görögdinnye – élet, erő, egészség

Kerek fonott tálcán két pohár dinnyelé, fogpiszkálóra tűzött dinnyeszeletkékkel díszítve, a háttérben nagyobb dinnyeszelet.

A görögdinnye az egyik legegészségesebb gyümölcs, amely már nemcsak nyáron, hanem egész évben fogyasztható. Mutatjuk is, hogy miért fogyasszuk rendszeresen legalább akkor, amikor a szezonja van.

A görögdinnye 92 százaléka víz. Ez nemcsak azt jelenti, hogy segít hidratáltnak maradni, hanem azt is, hogy kevés kalóriát tartalmaz. Amennyiben dehidratáltak vagyunk, nemcsak a szájszárazsággal kell szembenéznünk, hanem szív- és érrendszeri gondokkal is. A hidratáció nagyon lényeges, hiszen segítséget nyújt a szervezetnek, hogy a méreganyagok minden gond nélkül eltávozzanak, illetve a bőr egészségét is biztosítani tudja.

A görögdinnye két nagyon értékes aminosavat is tartalmaz: L-citrullin és L-arginin. Ez a két aminosav pedig segítséget nyújthat a cukorbetegséggel szemben, az L-arginin például a glükózanyagcserét biztosítja.

A fogyókúra egy embert próbáló feladat. Egy-egy étrend-kiegészítőtől hiába is várjuk a csodát, hiszen a fogyásunk csak úgy lesz sikeres, ha egészségesen táplálkozunk és rendszeresen mozgunk. A görögdinnye még a fogyókúránkat is segítheti, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz vizet, ellenben csak kevés kalória van benne, könnyen eltelít és csökkenti az ételek utáni sóvárgást is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A görögdinnye likopint is tartalmaz, ez adja a gyümölcs piros színét. A likopinnal kapcsolatban bebizonyosodott, hogy csökkenti a koleszterinszintet és így a szívvel kapcsolatos betegségek kockázatát is.

A görögdinnye jó forrása a C-vitaminnak is, amely eredményesen enyhíti az asztma kellemetlen tüneteit. A C-vitamin a fogágybetegség kialakulását is csökkenti, amit ma már a szívbetegségek kialakulásával is összefüggésbe hoznak.

Az emberi szervezetben keletkezett gyulladás számos betegség okozója. Ezek közé a betegségek közé tartozik a szívbetegség, a fibromialgia és a rákos megbetegedések. A gyulladás csökkentésében is kiemelkedő szerepe lehet a görögdinnyének, így mindenképpen érdemes beilleszteni az étrendünkbe.

A görögdinnye gazdag forrása a káliumnak is, amely részt vesz az idegműködés szabályozásában. Ha gyakran zsibbad vagy görcsöl a lábunk, elképzelhető, hogy alacsony a káliumszintünk.

A görögdinnye nemcsak káliumot, hanem kalciumot is tartalmaz. Mindkét ásványi anyag segít a méreganyagok szervezetből történő kiürítésében.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.