fbpx

A megbocsátás még a házasságban is fontos, mert a harag megbetegít

Egy nő és egy férfi kezei, amint fogják egymást, alattuk fadeszka felület.

A házasságban nagyon fontos a tisztelet, egymás megbecsülése és megértése. Még akkor is lehetnek kisebb-nagyobb viták egy-egy kapcsolatban, ha amúgy a harmónia van túlsúlyban. Hiszen napi problémák mindenütt vannak, nézeteltérések is lehetnek minden házasságban, csak az nem mindegy, hogy egy-egy vita hevében mit mondunk a másiknak, mit vágunk a fejéhez.

Ha megbántottuk a párunkat, tudnunk kell bocsánatot kérni, és az is jó dolog, ha mi is meg tudunk bocsátani. Hogyan tegyük? Mit kell tennünk ahhoz, hogy megbocsássunk, hogy elmúljon a köztünk kialakult feszültség? A cikkben ezzel kapcsolatban adunk néhány ötletet.

Egy-egy vitát követően az első és legfontosabb lépés, hogy megnyugodjunk. A vita hevében ne mondjunk a párunknak semmit, amit később megbánnánk. Ha mégis megbántottuk őt, akkor vonuljunk egy időre félre és vegyünk mély lélegzetet. Relaxáljunk, meditáljunk, illetve mindegy, hogy mit teszünk, csak próbáljunk lehiggadni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Lehet, hogy a vita hevében nem érzékelte, nem érezte, hogy a párjának igaza van, de azért alaposan gondolja át, hogy valóban ő tévedett-e vagy követett el valami hibát, ami miatt veszekedés alakult ki Önök között, amiért feszültség költözött a házba.

Néha ok nélkül olyasmit vágunk a másik fejéhez, ami nem igaz, vagy úgy, abban a formában, ahogy kimondtuk, nem állja meg a helyét. Sokszor csak mi vagyunk annyira sértettek, vagy annyira eltalálta a másik a gyenge pontunkat, hogy nehezünkre esik bevallani, hogy ezúttal vagy ismét a párunknak volt igaza. Néha be kell látnunk, hogy a másik jobban látja a dolgokat, vagy ha ő hibázott, tudnunk kell magunkban felidézni, hogy bizony legutóbb ő is megbocsátott, pedig nagyon megbántottuk.

A házasságban adunk és kapunk, soha ne érezzük azt, hogy mi csak áldozatok vagyunk. Egy egyenrangú kapcsolatban egész egyszerűen nem érezhetjük ezt. Próbáljunk a jó dolgokra, a pozitívumokra és ne a negatívumokra koncentrálni és így a megbocsátás is könnyebb lesz, hiszen lássuk be, mi sem vagyunk tökéletesek.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük