Ha migrénünk van, kávézni nem kockázatos, de fontos a mennyiség

Nő a földön fekszik fejét fogva, körülötte sok bögre kávé.

Azok számára, akik nem szenvednek migréntől, de néha fáj a fejük, még hasznos is lehet a kávé. A kávé koffeint tartalmaz, amely túlzott bevitele is okozhat migrénes rohamokat. De hogy lehet az, hogy egyes fejfájás-csillapítók is tartalmaznak koffeint, és ez a fajta koffein nemhogy fejfájást nem okoz, de még el is mulasztja azt? És miért van az, hogy valakinek semmi baja sincs két csésze kávétól, azonban ha már három csészével elfogyaszt, akkor migrénes rohamok gyötrik? Ezt járjuk most körbe, ennek jártunk utána!

Vannak olyan dolgok, amelyeket a migrénes fejfájásban szenvedő betegeknek kerülniük kell, például ilyenek egyes ételek, italok, gyógyszerek, hiszen ezek migrént válthatnak ki. A lista élén pedig a kávé is ott áll.

A migrénes fejfájás meglehetősen gyakori, hiszen világszerte több millió ember szenved ebben a betegségben. Régebben még az volt az elmélet a migrénnel kapcsolatban, hogy az agy körüli erek kerülnek görcsös állapotba, átmenetileg szűkítve ezeket az ereket, így korlátozódik a vér áramlása. Amikor aztán az erek újra kitágulnak, akkor a fokozódó véráramlás okozza a fejfájást. Mára ez az elmélet teljesen megdőlt.

Napjainkban úgy gondolják, hogy az agy külső részein lévő elektromos hullámok kialakulásának köszönhető a migrén kialakulása, ami nemcsak gyulladást okozhat, hanem az idegsejtek túlreaktív állapotához is hozzájárulhat, ami pedig kisebb-nagyobb fájdalommal járhat együtt.

A migrénre hajlamos emberek gyakrabban tapasztalnak fejfájást kávéfogyasztást követően. De itt nem maga a kávé a főbűnös, hanem a túlzásba vitt kávéfogyasztás.

Egy kutatásba ugyanis migrénben szenvedő embereket vontak be, akiknek naplót kellett vezetniük arról, hogy milyen ételeket és italokat fogyasztottak. A vizsgálati eredmények nagyon meglepőek voltak, hiszen azok, akik csak napi 1-2 csésze kávét ittak, nem panaszkodtak arra, hogy migrénjük lett volna, ellenben akik ennél több kávét ittak, kivétel nélkül mindenkinél jelentkezett a migrén.

Másoknál más dolgok is kiváltottak migrént, függetlenül attól, hogy mennyi kávét ittak a nap folyamán. Azok számoltak be migrénről, akik inaktív életmódot folytattak, akik bizonyos időközönként alkoholt fogyasztottak, és akik álmatlanságban szenvedtek, azaz az alvásuk mennyisége és minősége sem volt megfelelő.

A koffein befolyásolja az adenozin aktivitását, amely egy természetesen előforduló vegyi anyag. A migrénes rohamok során a vér adenozinszintje megemelkedik. A koffein viszont blokkolhatja azokat az agysejtreceptorokat, amelyekhez az adenozin kötődik, megállítva így annak hatásait. A koffein segíthet enyhíteni a fejfájást, mivel fájdalomcsillapító hatásokkal rendelkezik. Másoknál azonban fejfájást válthat ki a koffein, főként nagyobb bevitel esetén, de a koffeinelvonás is hasonló tünetekkel jár együtt. A migrénben szenvedők számára ez a fájdalom hatványozódik. Így azok a migrénben szenvedő betegek, akiknél a koffein ilyen negatív hatást vált ki, mindenképpen iktassák ki az életükből a koffeint, vagy drasztikusan csökkentsék le a napi adagjukat.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük