fbpx

A melatonin segíti a jobb alvást és erősíti az immunitást

Párnái közt vidáman ébredő, nyújtózkodó hölgy.

Az elmúlt 25 év során sok tudós vizsgálta a melatonin szerepét, amely nem más, mint egy természetes hormon. Ez a hormon segíti elő a mély és pihentető alvást, amely létfontosságú a fizikai és érzelmi egészség fenntartásához. A közelmúltban végzett kutatások arra mutattak rá, hogy a melatonin sokkal értékesebb, mint ahogyan azt eddig sejtették. Az új vizsgálatok szerint segíthet azoknak a betegeknek is, akik gyomorégéstől szenvednek, de segít enyhíteni a migrént, véd az Alzheimer-kórtól, csökkenti a szorongást és még a kezelési eredményeket is javítja a rákos betegek esetében.

A melatonin egy kémiai neurotranszmitter, a szervezetben szintetizálódik a triptofán nevű aminosavból és a tobozmirigy választja ki. A melatonin felelős a testi ritmusok szabályozásáért, az egészséges alvási szokások előmozdításáért és a „biológiai óra” fenntartásáért.

Az alvás elősegítésén túlmenően a melatonin szorongáscsillapító hatást fejt ki és elősegíti a stabil hangulatot. A melatonin ezen kívül egy hatékony antioxidáns, amely védelmet nyújt a betegségeket okozó oxidatív károsodással szemben és semlegesíti a káros szabad gyököket.

A melatonin képes az álmatlanságot is csökkenteni és alvászavaroknál is a segítségünkre lehet. A melatonin ezen kívül jelentősen képes lecsökkenteni azt az időtartamot, amikor elalszunk, illetve magát az alvás időtartamát is meg tudja növelni.

Tanulmányok igazolják, hogy a melatonin képes a nappali alvás hosszának és minőségének javítására. Ez különösen hasznos lehet az éjszakai műszakban dolgozók és az éjjeli baglyok számára.

Azt is kimutatták, hogy a melatonin fontos szerepet játszik a gasztrointesztinális működésben is. A kutatók azt találták, hogy ez a természetes hormon segít megvédeni a nyelőcsövet a gyomorsav kellemetlen hatásaitól. Ezzel ígéretes terápiát biztosít a refluxos betegeknek.

A melatonin segít csökkenteni a rákos sejtek növekedésének kockázatát is. Egy kísérletbe rákos megbetegedésben szenvedő betegeket vontak be. A betegeket két csoportra osztották. Az egyik csoport csak kemoterápiát és gyógyszereket, míg a másik csoport tagjai ezek mellett napi 20 mg melatonint is kapott. A melatonint kapó csoportban magasabb volt a túlélési arány és a rákos daganat regressziójával is számoltak. Ezen kívül esetükben csökkent a vérlemezkeszám, a fáradtság, a szívkárosodás és számos más kemoterápiás mellékhatás is jobban kivédhető volt, mint a másik csoport tagjainál.

A korral csökkenhet a melatoninszint az emberi szervezetben, de bizonyos gyógyszerek szedése – különösen a béta-blokkolóké – is megakadályozza ennek a hormonnak a termelődését. Mielőtt melatoninkiegészítésbe kezdene, mindenképpen beszéljen kezelőorvosával. A melatonint szedők különösen élénk álmokról számoltak be, de egyéb mellékhatása nem ismeretes.

1 hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük