Piros tollal rajzol egy szívet egy orvos egy képzeletbeli táblára.

Manapság egyre nő azoknak a száma, akik valamilyen szívbetegség miatt halnak meg. A szívbetegség okozta halálozás jelentős része azonban elkerülhető lenne, ha az emberek tisztában lennének néhány olyan dologgal, ami ellen tehetnének is, így jelentősen csökkenthetnék a szívbetegeségek kialakulásának a kockázatait.

Genetikai okai is lehetnek annak, ha valakinek valamilyen szívbetegsége lesz. Ebben az esetben vérvizsgálatra van szükség annak megállapítására, hogy a személy örökli-e a felmenői betegségét, és így időben meg lehet tenni a szükséges óvintézkedéseket.

Léteznek olyan pulzusmérők, amelyek nagyon hasznosak lehetnek abban az estben, ha valakinek például szabálytalan a szívritmusa. Ezzel a kis eszközzel nyomon lehet követni a pulzust, és bármilyen változás tapasztalása során azonnal orvoshoz lehet fordulni, hogy az illető olyan komoly betegségtől óvhassa meg magát, mint a pitvarfibrilláció.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A nők körében ugyan vezető haláloknak számít a szívbetegség, azonban még mindig kevesebb nő, mint férfi hal meg valamilyen szívbetegségben. A nők számára védelmet jelentek a petefészek által termelt hormonok, vagyis az ösztrogén és a progeszteron. Ezért van az, hogy a menopauza időszakától kezdve nő csak meg a nők körében a szívbetegségek száma, merthogy ekkor már nem védelmezik őket ezek a női hormonok.

A kávéivással kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók szerint nem jelent hasznot az egészségre nézve, míg mások szerint nagyon is hasznos, mivel csökkenti a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát, de a kávé a stroke kialakulásának esélyét is minimalizálni tudja.

A magas vérnyomást eddig a 140/90 Hgmm-ben határozták meg, azonban ez az érték mára megváltozott. Ugyanis, ha valakinek 130/80 Hgmm értéket eléri vagy meghaladja a vérnyomása, az már magas értéknek számít. Ha valakinek tartósan magas a vérnyomása, mindenképpen konzultáljon háziorvosával, mert a magas vérnyomás jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.

A mandula, a dió és a kesudió fogyasztása nagyon egészséges. Azok, akik rendszeresen fogyasztják, akár 20 százalékkal is csökkenthetik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Mindemellett a koszorúér-betegség kockázata is jelentősen lecsökken.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*