Az immunrendszer állapota nagyban meghatározza, hogy a kórokozók tudnak-e fertőzéseket és betegségeket okozni. Az immunrendszer állapota változtatható negatív és pozitív irányba is. Ha éppen nem vagyunk jól testileg vagy lelkileg, az negatívan hat az immunrendszer állapotára is. Azonban azt tudnunk kell, hogy az immunrendszer erősíthető is, mégpedig egyszerű életmódbeli változtatásokkal. Mutatjuk is, melyek ezek!
Az, hogy milyen ételeket fogyasztunk, hogy milyen az étrendünk, nagyban meghatározza az immunrendszer aktuális állapotát. A jó táplálkozás a kulcsa az erős immunrendszernek. Az erős immunrendszer pedig hathatós védelmet nyújthat a szezonális és akár a krónikus betegségekkel szemben is. A bélrendszer és az immunrendszer egészsége is szorosan összefügg, így az is nagyon lényeges, hogy a bélrendszer egészségére is odafigyeljünk, azaz hogy a bélflóra egyensúlyát fenntartsuk. Ennek elérése érdekében nagyon fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk prebiotikumokban és probiotikumokban gazdag ételeket. Az is kívánatos, hogy antioxidánsokban bővelkedő táplálékokat is bevigyünk a szervezetünkbe, mivel ezek csökkentik a sejtkárosodás mértékét, illetve az oxidatív stressz magas szintjét is.
Az immunrendszerre hatással van az aktív és az inaktív életmód is. A rendszeres testmozgásnak nagy szerepe van az immunitás fokozásában. A rendszeres testmozgás csökkentheti a betegségek és a fertőzések kialakulásának esélyét, fokozza a vér áramlását és elősegíti, hogy a toxinok és méreganyagok gyorsabban kiürüljenek a szervezetből.
A jó alvás az egészséges életmód egyik alappillére. Ha nem alszunk eleget, az negatívan hat az immunrendszerre, és ez növelheti a megbetegedések kockázatait. Azok az emberek, akik nem alszanak eleget, sokkal jobban ki vannak téve a vírusok támadásainak.
A dohányzás nagyon sokféle betegséget okozhat, többek között oka lehet a stroke, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a szívbetegségek és a tüdőrák kialakulásának. A dohányzás a szervezet immunválaszait is csökkenti, így a test szinte egyetlen betegséggel szemben sem tud kellőképpen védekezni.
A stressz szintén csökkenti az immunrendszer hatékonyságát, így sokkal fogékonyabbá válhatunk a vírusok és a baktériumok támadásaira.
Az időskor magával hozza az immunrendszeri gyengeséget, ez az oka annak, hogy az idősebbek sokkal hamarabb megbetegszenek, vagy nehezebben lábalnak ki egy-egy betegségből.
Az egészséges zsírokkal is fokozhatjuk az immunrendszer működését. Az egészséges zsírok erősíthetik a szervezet kórokozókkal szembeni immunválaszát a gyulladás elnyomásával. Az egészséges zsírok gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, és a krónikus betegségek, például a szívbetegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázatával járnak. Ezek a gyulladáscsökkentő hatások segíthetnek még a szervezetnek a káros patogén baktériumok és vírusok elleni küzdelemben is.
A megfelelő hidratáció is nagyon fontos az általános egészség szempontjából. A kiszáradás fejfájást okozhat, és befolyásolhatja a fizikai teljesítményt, a koncentrációt, a hangulatot, az emésztést, a szívműködést és a veseműködést. Ezek a hatások végül gyengíthetik az immunrendszert.
Szeretném tudni mik azok az egészséges életmód táplálékok pl mi jó reggelire ebédre vacsorára én 80 éves vagyok nagy fájdalmaim vannak a gerincem rossz ki van bojtosodva nagy fájdalmat okoz az ideget nyomja a labaimba mit tegyek hogy tudnak segíteni köszönöm szépen a választ
Üdvözlettel Mária néni
Érdemes volna felkeresni egy dietetikust, aki tudna segíteni az étrend összeállításában.
Nyilván igaz, hogy idősebb korban az immunrendszer együtt gyengül az összes egyéb alkatrészünkkel. Van azért egy fordított kis trend is. Hatvan éves koromban kevesebb vírusos nyavalya borított fel, mint harminc éves kollegámat. Az immunrendszer tanul, dörzsöltebbé válik. Nagyon becsüljük meg, amíg egyben vagyunk, valamennyire egészségesen. A sok mozgással elért és megtartott BMI az egyik legfontosabb egészségfaktor.