Ginkgo biloba levelek napsütésben.

Nem csak a nyugdíjas korosztály tagjai érezhetik úgy néha, hogy megvicceli őket a memóriájuk. Bármelyik életkorban előfordulhat, hogy nem emlékszünk helyekre, nevekre, címekre. A memóriazavar bosszantó tud lenni, de sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne legyenek hasonló gondjaink. A cikkben 4 olyan ötletet mutatunk, ami segíthet a memóriazavarok leküzdésében.

Az agyunk folyamatosan működik, hiszen egész nap szükségünk van rá amikor dolgozunk, terveket készítünk, feladatokat oldunk meg, vagy amikor éppen az álmainkat valósítjuk meg. Nem is csoda, ha néha összezavarodunk és nem tudjuk, hová tettük a lakáskulcsot vagy miért is indultunk el a konyhába.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Sokat segíthet, ha kicsit lecsendesítjük az elménket, hiszen néha csak egy kis pihenésre van szüksége az agyunknak. Csukjuk be a szemünket és próbáljunk megnyugodni. Képzeljük magunk elé az adott tárgyat, amit keresünk, relaxáljunk így legalább 2-3 percig. Hamarosan eszünkbe fog jutni, hová is tettük.

Meglehetősen sok stressz vesz körül minket a nap során, túl sok mindenre kell koncentrálnunk, rengeteg információ ér bennünket, s ezek mind hozzájárulhatnak az átmeneti memóriazavarok kialakulásához. Ha azonban megtanulunk néha kicsit kikapcsolni, akkor a stresszhormonszint is csökkenhet a szervezetünkben, ami pedig jót tesz a memóriánknak is.

Egyes gyógynövények is segíthetnek a memóriafunkciók javításában. Közülük talán a legjobb ilyen téren a Ginkgo biloba, mely antioxidáns hatásának köszönhetően pozitív hatást fejt ki a memóriára. A gyógynövényt fogyaszthatjuk tabletta, kapszula, por és kivonat formájában is.

Kutatások szerint a kávé, pontosabban a benne lévő koffein szintén pozitív hatással van a memóriára. Napi két csészénél azonban ne fogyasszunk többet, mert fokozza a stressz-szintet, és még nyugtalanok, idegesek is lehetünk tőle. Ez a mennyiség bőven elegendő arra, hogy felfrissüljünk, sőt még a memóriánkat is megvédhetjük.

Minél kevesebbet és minél rosszabbul alszunk, annál nagyobb gondjaink lehetnek a memóriánkkal. A kevés alvás nemcsak fáradttá és nyúzottá tehet bennünket, de a másnapi teljesítményünket is ronthatja, csökkenhetnek a koncentrációs képességeink, és még memóriaproblémákkal is meg kell küzdenünk. Az elegendő és pihentető alvás lehetővé teszi, hogy a memóriánk újra a régi legyen.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*