Sok ember számára remek napindító egy csésze gőzölgő kávé. Nem mellesleg mértékkel fogyasztva a kávé többek között jót tesz az agy és a máj egészségének is. De mit tegyen az, aki nem szereti ezt a fekete italt vagy valamilyen ok miatt nem ihat kávét? Mutatunk olyan italokat és táplálékokat, amelyek vetekszenek a kávéval, hiszen ezek az ételek és italok is képesek annyi energiát biztosítani a szervezetnek, mint ez az emberek milliói által kedvelt ital.
Reggel semmiképpen se a kávé legyen az első dolgunk, még akkor sem, ha nagyon szeretjük ezt a kellemes ízű nedűt, hanem egy pohár langyos víz. Aki nem ihat kávét, fogyasszon el két pohárnyi vizet, mivel a víz is képes és tud annyira jó lenni, mint a kávé, sőt még sokkal jobb is, hiszen energiát biztosít a test minden sejtje számára.
Ha szeretnénk lendületbe jönni, akkor reggelizzünk gyümölcsöt. A legtöbb táplálkozási szakember egyébként is a délelőtti órákban javasolja a gyümölcsfogyasztást, nem mellesleg – a kávéval ellentétben, ha édesen szeretjük – a gyümölcsök nem mesterséges, hanem természetes cukrokat tartalmaznak.
A másik remek kávéalternatíva nem más, mint a matchatea-por vagy matcha tea, amely tartalmaz koffeint és L-teanint is, azaz egy aminosavat, amely pozitívan hat a megismerésre és a hangulatra.
A zöld tea számos jótékony hatással bír az egészségre és nagyszerű alternatívája a kávéfogyasztásnak. Ma már bizonyított tény, hogy azon emberek körében sokkal kisebb az esélye a gyomor-, a mell-, a tüdő-, a hólyag-, a hasnyálmirigy- és a vastagbélrák kialakulásának, akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát. A zöld teában található koffein javítja a mentális élességet, illetve az anyagcserét is fokozza. Ezen kívül jótékony hatással van az inzulinérzékenységre és a vércukorszintre.
Az aranytej egy Indiában nagyon népszerű kávéhelyettesítő ital. Ezt a hagyományos indiai italt melegen készítik el. Tartalmaz gyömbért, kurkumát, fahéjat és fekete borsot, illetve esetenként adnak még hozzá vaníliát és mézet is. Az aranytej csökkenti a gyulladást, növeli az éberséget, jót tesz a memóriának és a csontsűrűséget is javítja.
Nem tudom, másnál is működik-e, engem a korai vacsorával elfogyasztott friss nyers fokhagyma élénkített. Ritkábban van rá lehetőség, de mikor friss csalánból főzöm a teát, az is élénkít.
Igen a csalán nálam is az élénkítő szerek között van, vár inkább energetizálónak fogalmaznám meg.
A cikóriát találom energetizálónak, – bár igaz nem az agyra hat, hanem az egész szervezetre.
♡♡♡Csalán remek választás, nálam működik, zöldteával keverem, + csipke hús+ fahéj.+ kamilla+ körömvirág. .
▪︎ Mindennap lefőzök 0,6 liter belöle. Legjobb ital Kétrészben fogyasztó a nap folyamán.
(Lehet tea filter kapni. Drogériákban így számomra tökéletes ez a fajta szűrő filter (zsákocska papírból van.))
A szálas összetevőkböl egyenlő arányba csipkebogyóból 5 db a haféjból egy darabkát ^ASK^ azaz ahogy sikerül kb körömnyi.ujjpercnyi, de inkább körömnyi.
Azért az Arany szabályt be kell tartani szünetet kell hagyni egy hét . 3 hét után.
Igazi mézes kamilla tea, esténként gőzölögtetem az arcom és éjszakára mindig iszom ha citromot tettem bele.kellemeset, alszok egész éjjel.