Vörös áfonya bogyói az asztallapon.

Az antibiotikumok néha szükségesek, hiszen sokféle betegség gyógyításában játszanak kiemelkedő szerepet. Azonban egyes gyógynövények is remekül a segítségünkre lehetnek, hiszen antibiotikus hatásuk révén eredményesen küzdenek meg a kórokozókkal.

A szegfűbors az egyike azon fűszereknek, amelyek sikeresen küzdenek meg a szervezetbe kerülő baktériumokkal.

A spárga is segítséget nyújthat számos baktériummal szemben, beleértve az E. colit és az MRSA elleni védekezést.

A bazsalikom egy aromás gyógynövény, amely szintén antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. Fogyasztható nyersen, salátába keverve, de teát és turmixitalokat is készíthetünk a segítségével.

Az áfonyát hatásosnak vélték a kutatások alkalmával E.coli fertőzéssel szemben. Az áfonyában található tanninok gátolják a baktériumok növekedését és legfőképpen a húgyúti fertőzéseket okozó baktériumok elszaporodását gátolják meg. A tanninok legnagyobb koncentrációban a koncentrált áfonyalében találhatók meg.

A fekete cseresznye is nagyon hatásos a baktériumok ellen. Legfőképpen a szájban megtelepedő baktériumokat tudja elpusztítani. Ezek a baktériumok okozzák a fogínybetegségeket.

A bíbor kasvirág főleg tinktúra formájában segíthet a betegségeket okozó baktériumok elpusztításában.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Az eukaliptusz őshazája Ausztráliában van. Antibakteriális hatásokkal rendelkezik. A fertőzések kezelésében az aromaterápiás megoldás nyújt segítséget. Külsőleg a sebfertőzés elkerülésében lehet a segítségünkre.

A fokhagyma antibakteriális vegyületeket tartalmaz. Ennek a vegyületnek allicin a neve. A fokhagyma segíthet megelőzni a sebek elfertőzését. A legnagyobb hatása nyersen érzékelhető. Már napi egy gerezd fokhagyma is sikeres lehet a baktériumok elpusztításában.

Az amerikai indiánok fertőzések kezelésére használták az aranygyökeret. Ez a gyógynövény berberint tartalmaz, amely nemcsak a baktériumokat pusztítja el sikeresen, de az immunrendszer működését is fokozni tudja.

A zöld tea gazdag forrása a polifenoloknak. A polifenolok antimikrobiális hatással rendelkeznek, amely megzavarja a baktériumok anyagcsere-folyamatait, így azok nemhogy nem fognak szaporodni, még el is pusztulnak.

A méz antibakteriális hatással bír, segít megakadályozni a sebfertőzést. A baktériumok elpusztításában a manuka méz a leghatásosabb.

Az oregánó antibakteriális illóolajat tartalmaz. A gránátalma tele van C-vitaminnal. Legfőképpen a száj- és ínyfertőzésekkel bánik el hatékonyan.

Ehhez a cikkhez 2 hozzászólás

  1. Panyik-Tóth Istvánné

    A diólevél és az orbáncfű is ezek közé tartozik! Meg kell nézni Szabó Gyuri bácsi mit ír róla!

  2. Dr. Dombay Péter

    Ma kimaradt a cikkből a vöröshagyma, ami elsődlegesen tartalmazza a természetes antibiotikumot, míg másodlagosan a C vitamint. Figyelemmel arra, hogy már évek óta rendszeresen kapom Önöktől a természetes gyógyszereket tartalmazó – nem kapszulába bedolgozott – növényeket és gyümölcsöket, most kissé hiányoltam az elsődleges gyógynövényt, a vöröshagymát. Az ismétlést nem tartom feleslegesnek, mert jöhet utánam olyan beteg mint én, akinek számos, súlyos vér-, és érrendszeri problémái vannak, avagy voltak
    Tisztelettel:
    Dr. D.P. Pécsről

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*