fbpx

5 gyógynövény a természet patikájából emésztési panaszokra

Kakukkfűtea fehér bögrében, a tetején friss kakukkfűszálacskával, mellette kiskanálban két szem barna kockacukor, a csésze mellett horgolt szalvéta.

Ma szinte népbetegségnek számít az emésztési zavar. Meglehetősen sok ember szenved puffadástól, felfúvódástól, gyomor- és bélpanaszoktól, teltségérzéstől, székrekedéstől vagy éppen hasmenéstől és étvágytalanságtól. Emiatt sok minden okolható. A rohanó, stresszes életmód, a kevés mozgás, az egészségtelen, rostszegény táplálkozás. Emésztési zavar előfordulhat bárkinél nemre, korra való tekintet nélkül, és ezek lehetnek időszakosak, vagy hosszú ideig is fennállhatnak. Ha régebb óta küszködik valamilyen emésztéssel összefüggő gonddal, akkor haladéktalanul keressen fel egy szakorvost, mivel komoly betegség is állhat a háttérben. Persze nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, sok esetben semmilyen betegség vagy szervi elváltozás nincs a kellemetlen tünetek mögött, ezeket a panaszokat az idegeskedés, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás vagy az ülőmunka is kiválthatja. Ezért ezeken érdemes mihamarabb változtatni, és az életmódváltást emésztést segítő gyógynövénykúrákkal kiegészíteni.

A petrezselyem C-és E-vitamint, karotint, illóolajat és ásványi sókat tartalmaz. Mind a gyökere, mind a levele étvágygerjesztő hatású és gyomorerősítő. A gyökérpetrezselyem és a simalevelű metélőpetrezselyem leveleiből gyógyteát lehet készíteni, amely az emésztést támogatja meg, illetve részt vesz az emésztőrendszer megtisztításában is. Nagyon egyszerű az elkészítése. 2-2,5 deciliter vízzel forrázzon le egy teáskanálnyi összeaprított levelet, majd szűrje le és fogyassza el. Mindennap akár háromszor is megismételheti ezt a műveletet.

A tárnics csökkenti a szervezet gyulladásait, serkenti az emésztést és javítja az étvágyat. 1 kiskanálnyi tárnicsgyökeret szórjon egy csészényi hideg vízbe, majd hagyja állni egy egész éjszakán keresztül. Másnap szűrje le és fogyaszthatja is. Amennyiben étvágya javulása érdekében folyamodott a tárnicshoz, akkor étkezés előtt 20-30 perccel igyon belőle egy csészével, viszont ha az emésztés javítását várja tőle, akkor étkezés előtt és után is igyon belelő egy-egy pohárral.

A kakukkfű egy évszázadok óta ismert fertőtlenítő, baktérium-, vírus- és gombaölő hatásáról híres gyógynövény. Oldja a görcsöket, javítja az étvágyat, fertőtleníti a bélrendszert és megszünteti a puffadást. A belőle készült tea képes megnyugtatni a gyomrot. Egy csészényi forró vízbe rakjon két teáskanálnyi gyógynövényt, hagyja 5 percig állni, majd szűrje le, és lassan, komótosan kortyolgatva fogyassza el.

A lenmag enyhe hashajtó hatással rendelkezik, és csodálatosan megszabadítja a beleket a felgyülemlett salak- és méreganyagoktól. A lenmag nagyon egészséges, rengeteg vitamint, ásványi anyagot, nyálkaanyagot, többféle olajat és fehérjét tartalmaz. Zúzzon össze két evőkanálnyi lenmagot, majd áztassa be egy csésze vízbe. A magok egy óra alatt szépen megduzzadnak. Szűrje le a teát, majd kicsit melegítse meg, és már fogyaszthatja is.

A bennünket ért stressz és napi feszültség gyakran okoz különböző hasi panaszokat. A citromfű képes arra, hogy enyhítse az idegesség miatt kialakult hasi fájdalmat, és emellett még a gyulladást is képes némileg csökkenteni, de nagyon jó emésztésjavító és puffadásgátló is. Hatóanyagai közül a flavonoidok és az illóolaj a kiemelkedő. Forraljon fel egy csésze vizet, rakjon bele egy kiskanál teafüvet, hagyja, hogy a hatóanyagok kiázzanak a tealevelekből, majd szűrje le. Emésztésjavítás esetén étkezés előtt tanácsos egy csészényit inni belőle.

Mielőtt bármilyen gyógynövénykúrába belekezd, minden esetben konzultáljon kezelőorvosával, mivel ha nem megfelelő a diagnózis, akkor a gyógynövényből készült tea lehet, hogy csak ront az emésztési panaszain, illetve a nem megfelelő adag is felerősítheti a fájdalmakat, és a kiválasztott tea nem fogja megszüntetni az emésztési zavarokat.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük