Lila gyertyák, orchidea, illetve törölköző, mellettük borsmentalevelek és borsmenta-illóolaj.

Bizonyára sokan megtapasztalták már azt a fajta fejfájást, amikor egész nap lüktet és nem akar elmúlni. Ilyenkor az embernek igazából semmihez sincs kedve, hiszen annyira fáj, hogy legszívesebben csak aludnánk. Szinte lehetetlen dolgozni ebben az állapotban, hiszen egy apró mozdulat miatt is azt érezhetjük, hogy mindjárt elájulunk, annyira fáj a fejünk.

Ahogy idősödünk, sajnos egyre több mindentől fájhat a fejünk. Ha egy kicsivel több kávét vagy alkoholt iszunk, de a dohányzás is kiválthatja, sőt a nem megfelelő táplálkozás és a kevés pihenés is oka lehet a fejfájásnak.

Sokan annyira megérzik az időjárás változásait, a frontok mozgását, hogy megfájdul a fejük. A frontérzékenységgel fiatalabb korunkban nem igazán foglalkozunk, hiszen nem érint bennünket, de ahogy idősödünk, úgy még ez is problémákat okozhat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Gyógyszert nem érdemes ilyenkor bevenni, hiszen egyrészt hozzászokást eredményez, másrészt sok kellemetlen mellékhatása lehet. Mit tegyünk? Mivel csillapítsuk a fejfájást? A cikkben erre adunk néhány hasznos tippet, tanácsot.

Az egyik egyszerű és természetes módszer, ha rendszeresen vizet iszunk. A víz hidratál, és ez is akadálya lehet a fejfájás kialakulásának. A lényeg, hogy ne csak akkor igyunk, amikor már szomjasak vagyunk, hanem rendszeresen fogyasszunk vizet.

A másik lehetőség, ha teázunk, azonban nem mindegy, hogy milyen teát iszunk. A gyömbértea javasolható fejfájás esetén, hiszen nagyon sok antioxidánst tartalmaz, és olyan gyulladásgátló vegyületeket is, amelyek megakadályozzák a fejfájás kialakulását.

Az aromaterápia áldásos hatásai is beválnak gyakori fejfájás esetén. Kedvelt illóolaj a borsmenta, amely nemcsak remekül ellazítja az izmokat, hanem enyhíti a fájdalmat, és még migrén esetén is rendkívül hatásos. Más illóolajokkal is összekeverhetjük, hogy még erőteljesebb legyen, a legjobb erre a célra a rozmaring vagy a levendula illóolaja.

A hidegtől is csökkenhet a fej fájdalma. Tegyen jégkockákat egy konyharuhába, majd szorítsa 10-15 percig a fejéhez. Számos más dolog is segíthet fejfájás esetén. Próbáljon napi 8 órát aludni, egészségesen táplálkozni és rendszeresen tornázni, mozogni, mert ezek is beválhatnak a fejfájás leküzdésére.

 

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*