fbpx

A szelén fokozza a véráramlást és a szívbetegségektől is megóvhat bennünket

Egy halom kis 3D-s piros szívecske.

Ahhoz, hogy sokáig egészségesek maradjunk, különféle tápanyagokra van szüksége a szervezetünknek. A szelén is egy ilyen létfontosságú tápanyag, amely többek között biztosítani tudja az anyagcsere-folyamatokat, illetve a pajzsmirigy megfelelő működését is segíti.

A szelén egy olyan mikrotápanyag, amelynek nagy szerepe van a megfelelő immunválasz kialakításában, illetve támogatja a pajzsmirigy egészségét és még az oxidatív stresszel szemben is védelmet élvezhetünk általa. Egyes kutatások szerint a szervezetünknek szelénre van szüksége a vírusos fertőzések leküzdéséhez is.

A szelénnek kiemelkedő az antioxidáns hatása, nagy szerepet játszik az öregedés elleni küzdelemben és az immunrendszert is segíti, mégpedig oly módon, hogy semlegesíti a szervezetben elszaporodó szabad gyököket.

A szelén más antioxidánsokkal is szorosan együttműködik, például az E-vitaminnal, így sokféle betegséggel szemben jelenthet védelmet számunkra, mint amilyen a prosztatarák és a vastagbélrák. A sejtek folyamatosan károsodnak. Ezt a folyamatot lassíthatja le vagy akadályozhatja meg, ha rendszeresen viszünk be szelént a szervezetünkbe.

Amennyiben nincs elegendő szelén a testünkben, úgy jelentősen megnő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázata. Ha elegendő szelénben gazdag táplálékot fogyasztunk, úgy a szívkoszorúér-betegség kockázata is jelentősen lecsökkenhet.

A szelén oly módon segíti a szív- és érrendszer egészséges működését, hogy csökkenti a szervezetben a gyulladásszintet, növeli a vér áramlását, csökkenti a szabad gyökök okozta oxidatív stressz mértékét.

A pajzsmirigy egészséges működéséhez is nagy szükségünk van erre a tápanyagra. A szelénnek a pajzsmirigyhormonok előállításában van szerepe.

A pajzsmirigy nagyon sok testi funkcióban vesz részt, többek között az alvásban, az étvágy kialakításában, a hőmérséklet szabályozásában, az egészséges testsúly fenntartásában és még az energiatermelésben is.

Amennyiben a pajzsmirigy nem működik megfelelően, akkor sokféle tünettel kell szembenéznünk. Ilyen például az izomgyengeség, az ingerlékenység, a fáradtság, a súlygyarapodás, a testsúlycsökkenés, az alvászavar. Szelénre azért is van szüksége a szervezetünkben, mivel ez a tápanyag szintetizálja a hormonok működését és egyes kutatási eredmények szerint maga a szelénhiány is oka lehet az autoimmun pajzsmirigybetegségek kialakulásának.

A szelén nem csupán sokféle betegségtől óvhat meg bennünket, hanem hosszú élettartamot is képes számunkra biztosítani.

  1. Takács Zoltánné

    Tisztelt Magazin!
    Pajzsmirigy alulműködésem van , szedek rá rendszeresen gyógyszert (Euthyrox), és szoktam mellé szelént is . A kérdésem az lenne, hogy folyamatosa szedhetem a szelént vagy kúraszerűen , kis szüneteket beiktatva.
    Köszönöm válaszukat!

    1. Folyamatosan kell szedni a szelént minimum 100 mikrogramm/nap mennyiségben, de 200 mikrogramm/nap lenne az ideális.

    2. Ecsédi Eszter

      Szeretnék ajánlást kérni megfelelő, jó minőségű szelén beszerzésére. Pajzsmirigy alulműködésre Syntroxint szedek.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük